Kevés ideig bírja a telefonja? Az új Android egy csapásra segíthet rajta
Úgy tűnik, a Google-nél tényleg komolyan foglalkoztak az elmúlt hónapokban az okostelefon-használók egyik leggyakoribb panaszával, a rövid üzemidővel.
Úgy tűnik, a Google-nél tényleg komolyan foglalkoztak az elmúlt hónapokban az okostelefon-használók egyik leggyakoribb panaszával, a rövid üzemidővel.
hvg.hu
Ma már annyiért lehet valóban csúcskategóriás, minőségi androidos telefont vásárolni, amennyiért két éve csak egy közepes képességekkel rendelkező mobilt lehetett kapni. Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen még csak kompromisszumot sem kell kötnünk – az olcsó csúcsmobilok valóban csúcsmobilok, teljesítményben és minőségben is pontosan azt hozzák, amit az 50-150 ezer forinttal többe kerülő társaik. Elmondjuk, miért olcsóbbak, és azt is, hogy melyik készülékek között érdemes most nézelődni.
Sokak számára okoz bosszúságot, hogy az androidos eszközökre előre telepített alkalmazásokat nem lehet törölni a készülékről: akkor is foglalják az értékes tárhelyet, ha egyáltalán nincs szükségünk rájuk. A Google most azt ígéri, nyomást helyez a készülékgyártókra, és változás lesz az ügyben.
hvg.hu
Ha úgy gondolja, vonzóbb, jobban elrendezett kezdőképernyőt tudna készíteni, mint a hivatásosok, akkor rajta, bizonyítsa be.
hvg.hu
Akinek fontos, hogy a telefonja mindkét oldalán kijelző legyen, az vessen egy pillantást az alábbi modellre.
hvg.hu
Egyre több részlet szivárog ki a Xiaomi küszöbön álló okostelefonjáról.
hvg.hu
Egy ügyes eszközzel bárki kipróbálhatja, hogy milyen is az, amikor egy valóban nagy tablettel dolgozhat.
hvg.hu
Prémiumanyagokat használt a Samsung legújabb modelljéhez, a Galaxy Note5-höz, ezért is érdekes, hogy miként viseli a készülék, ha leejtik.
hvg.hu
A Samsung Galaxy Note5-nél, akárcsak a Note vonulat többi tagjánál, az érintőceruzán van a hangsúly.
hvg.hu
Most végre kiderült, mi is rejlik a titokzatos M betű mögött, és nem meglepő módon, ismét egy édesség insprirálta a legújabb Android verzió elnevezését.
hvg.hu
Több rangos elektronikai szervezet értékeli évről-évre a piacon lévő készülékeket. Most épp az Európai kép- és hang szövetség (EISA) rangsorolt több kategóriában, melyek közül az egyik legérdekesebb az okostelefonoké.
hvg.hu
Az egyik legilletékesebb, a Samsung foglalta össze egy grafikában, hogy milyen fontos újításokat hoz majd az Android M.
hvg.hu
Az is hozzájuthat a OnePlus legújabb csúcstelefonjához, akinek nincs meghívója, és nem is akar ilyesfajta macerát magának.
hvg.hu
Bár a Google és az Apple rivalizálása véget nem érőnek tűnik, a két vállalatnál megedződött szakemberek ha összefognak, elég jó dolgot tudnak összehozni.
hvg.hu
Elegáns megjelenés, remek specifikációk, íme a Samsung legújabb fliptelefonja.
hvg.hu
Egy új weboldallal demonstrálja a Google az Android lehetőségeit.
hvg.hu
Hiába várta az európai közönség az elmúlt hetekben annyira a Samsung idei óriásmobilját – bár bemutatták, de Európába idén nem hoz belőle a gyártó.
hvg.hu
A Samsung lekerekítet szélű képernyős mobilja az egyik legszebb modell a piacon. Most viszont kiadtak hozzá egy kiegészítőt, mellyel ezen könnyen változtathat az, aki nem szereti a szépet.
hvg.hu
A mobilok terén a mai nap a Samsungé, illetve azoké, akik a viszonylag nagy képernyővel rendelkező androidos készülékekre esküsznek.
hvg.hu
Aki szeret „villogni” a telefonjával, annak érdemes figyelni a limitált kiadású arany Honor 4X és 4C telefonokra.
hvg.hu