Trumpék nyitottak arra, hogy a Krímet Oroszország részének ismerjék el
A Bloomberg úgy tudja, hogy az amerikai vezetés vizsgálja a lehetőséget.
A Bloomberg úgy tudja, hogy az amerikai vezetés vizsgálja a lehetőséget.
Erőszakkal területet foglalni korábban volt szokásos és törvényes. A második világháború óta kevesebb országot vagy országrészt csatoltak el megszállók, ez ma már nem is felel meg a nemzetközi jognak. De aki kész helyzetet teremt, az gyakran nyerhet.
Ezzel hivatalossá vált az annexió.
Az orosz alkotmánybíróság szerint 2026-ig tarthat a négy szakadár ukrajnai terület elcsatolásának, avagy „integrálásának” teljes folyamata. Áldásukat is adták rá.
Luhanszkot, Donyecket, Zaporizzsját és Herszont csatolják el önkényesen Ukrajnától, egy népszavazást követően.
John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szerint azonban Vlagyimir Putyin hiába próbálkozik a 2014-es forgatókönyv leporolásával.
Egy oroszok által kinevezett tisztviselő szerint a legvalószínűbb, hogy népszavazáson fogják kimondani az Ukrajnától való elszakadást.
Kövesse háborús hírfolyamunkat percről perce.
A „népköztársaságok” területén május közepén tarthatják meg a csatlakozást megerősítő népszavazásokat.
Veszélyesnek tűnik, ha Vlagyimir Putyin azt mondja egy szomszédos népről, hogy az a valóságban egy az orosz nemzettel. A napokban az orosz államfő arról az Ukrajnáról állapította meg ezt, amelynek egy részét – a Krímet – Oroszország 2014-ben bekebelezte, s amelynek keleti határvidékét, a Donyec-medence nagy részét Moszkva-párti, orosz támogatást élvező szeparatisták tartják már hetedik éve az ellenőrzésük alatt. Putyin most ötezer szavas tanulmányban fenyegette Ukrajnát.
Az izraeli miniszterelnök hétfőn újra ígéretet tett arra, hogy a közelgő hónapokban megvalósítja Ciszjordánia egyes részeinek annexióját, az egyre erősödő nemzetközi bírálatok ellenére is.
Angela Merkel szerint továbbra is kettős stratégiát kell követni az ukrán válságban: nyomást kell gyakorolni Moszkvára, és nem szabad visszariadni az EU számára is fájdalmas büntetőintézkedésektől, de párbeszédet is kell folytatni az orosz vezetéssel. Pártja frakcióülésén, zárt ajtók mögött beszélt a krími válságról, szokatlanul hevesen, érzelmi töltettel bírálta az orosz eljárást.