Az ukránok nem hagyják annyiban – de az utóbbi időkben az annexiók egy része eredményes lett
5 perc
2022.10.09. 14:00
Erőszakkal területet foglalni korábban volt szokásos és törvényes. A második világháború óta kevesebb országot vagy országrészt csatoltak el megszállók, ez ma már nem is felel meg a nemzetközi jognak. De aki kész helyzetet teremt, az gyakran nyerhet.
Tibet, Goa, Kelet-Timor, Kelet-Jeruzsálem, a Golán-fennsík, Kuvait, Nyugat-Szahara – részben elfeledett, részben máig élő példák a múlt század második feléből arra, hogy az erősebb jogán át lehet rajzolni a határokat, akár a nemzetközi közösség tiltakozása ellenére is. És mintha visszacsinálni nehezebb lenne, mint elkövetni. Hiszen még az is látszik, hogy ha Putyin beérte volna a Krím bekebelezésével, ma talán neki és külvilágnak is kevesebb gondja lenne.
Korábban az ilyesmin nem akadt volna fönn senki. Nagyjából a 19. századig teljesen törvényes volt, hogy a háborúk győztesei területeket szereznek a vesztesektől. És bár az első világháború után az ENSZ elődje, a Népszövetség, majd a második világháború után az ENSZ megtiltotta az annexiót, azaz más országok területének (az egésznek vagy egy részének) erőszakos elcsatolását, más megítélés alá estek a világháborús vesztesek. Tőlük mindkétszer elvettek jelentős területeket a győztesek.
De területet rabolni békeidőben? A bevezetőül említett – még csak nem is teljes – felsorolás jelzi, hogy a külvilág nemegyszer vagy tehetetlen vagy szemet huny, és végeredményben érvényesülhet az erősebb joga.