#antiszemitizmus




Clinton embereivel is tárgyalt Orbánék kormánybiztosa
 

Clinton embereivel is tárgyalt Orbánék kormánybiztosa

A magyarországi zsidó szervezetek és intézmények megújításáról, valamint az antiszemita vagy kisebbségellenes jelenségekre vonatkozó monitoringrendszer kiépítéséről egyeztetett egyebek mellett Gál András Levente kormánybiztos az amerikai zsidó közösség képviselőivel kétnapos washingtoni hivatalos látogatásán - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán.

MTI MTI


 

"Súlyos morális válságban az ország" - Orbán levelet kapott

Nyílt levélben szólítja fel az MSZP elnöke Orbán Viktor kormányfőt arra, hogy állítsa meg a gyűlölködő nézetek felerősítését és az antiszemita kultusz újraélesztését. Mesterházy Attila véleménye szerint az ország mára súlyos morális válságba jutott, amit a kormányoldal idézett elő "a Horthy-korszak történelmi bűneinek relativizálására" irányuló törekvéseivel.

MTI MTI


 

"Ma is a sajtó, a zsidók és az értelmiség az összeesküvő"

Nem tudott profitálni a toulouse-i gyilkosságokból a francia szélsőjobboldal, amely jó ideje már nem az antiszemitizmusból, hanem az iszlámellenességből próbál politikai hasznot húzni – többek között ezt állítja Catherine Fieschi, a brit Counterpoint think-thank igazgatója, akivel az összeesküvés-elméletekről beszélgettünk.

hvg.hu hvg.hu

Újságírót próbál leckéztetni bécsi nagykövetünk
 

Újságírót próbál leckéztetni bécsi nagykövetünk

Az osztrák Die Presse a magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújával foglalkozott hírügynökségi jelentések felhasználásával írt cikkében. Magyarország bécsi nagykövete olvasói levelében kérte ki magának az egyik cikk állításait.

MTI MTI

Jobbik: a magyarokat nem érdekli a
 

Jobbik: a magyarokat nem érdekli a "naponta előráncigált antiszemita-kártya"

A Jobbik szerint a "magyarok jelentős részét a legkevésbé sem érdekli a naponta előráncigált antiszemita-kártya", az ellenzéki párt ezért - mint közleményükben olvasható - "szánalmasnak tartja, hogy a politikai elit és a fősodratú sajtó egy része több mint egy héttel Baráth Zsolt napirend utáni felszólalását követően, még mindig ezt a beszédet találja az ország legnagyobb problémájának".

MTI MTI

Vérvád a T. Házban: jó reggelt, Béla bácsi!
 

Vérvád a T. Házban: jó reggelt, Béla bácsi!

Múlt héten Baráth Zsolt jobbikos képviselő Tiszaeszlárt emlegette az Országgyűlésben. Az eset miatt Lipták Béla aggódó levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy kezdeményezzen ötpárti elítélő nyilatkozatot a felszólalás miatt. Ám úgy tűnik, hogy az „Amerikai Magyar Lobbi” vezetőjének fogalma sincs arról, mi történik az országban – Kálmán C. György írása.

unknown unknown