Az Együtt 2014 közleményében azt írta, hogy "tegnap az Országgyűlésben olyan mondatok hangoztak el egy szélsőjobboldali képviselő szájából, amilyenek csak Magyarország történelmének legsötétebb éveiben". Hetven évvel az egyik legnagyobb nemzeti tragédia, a holokauszt után a magyar parlament újra a legnyíltabb antiszemita gyűlöletbeszéd helyszíne volt - tették hozzá.
Megjegyezték, hogy a felszólalás tartalma miatt "az ülés levezető elnöke nem utasította helyre az antiszemita képviselőt, és demokratához, hazafihoz nem méltó erélytelenséggel válaszolt arra a kérdéssel megszólított kormánytag, Németh Zsolt is". A gyűlöletkeltő, kirekesztő szavakat tegnap a magyar állam hallgatása követte - közölték.
A közleményben, amelyet a Haza és Haladás Egyesület nevében Bajnai Gordon, a Milla Egyesület nevében Juhász Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom nevében Kónya Péter jegyez, kiemelték, hogy az Együtt 2014 Választói Mozgalom a leghatározottabban elutasítja és elítéli a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés minden formáját, és felszólították a magyar állam képviselőit: a kirekesztéssel szemben következetesen és erélyesen lépjen fel.
Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. A külügyi államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.
A Jobbik képviselője viszonválaszában úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". Az államtitkár erre úgy reagált, hogy nem támogatna egy ilyen kutatást, mivel a kormány zsidó származású tagjainak száma nem kapcsolódik a szóban forgó konfliktushoz.
Gyöngyösi Márton kedden azt közölte, "félreérthetően" fogalmazott, és elnézést kért. A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak - tette hozzá.