Világrekord született: 3,2 milliárdot adtak egy ritka karóráért
Egy genfi árverésen pontosan ennyit fizettek egy 1943-as évjáratú Patek Philippe karóráért.
Egy genfi árverésen pontosan ennyit fizettek egy 1943-as évjáratú Patek Philippe karóráért.
MTI
A Sotheby's aukciósházban rendezett kétnapos aukció során a januárban elhunyt zenész 350 műalkotást és tárgyat tartalmazó magánkollekcióját árverezték el, a teljes bevétel 32,9 millió font volt.
MTI
Közel 450 ezer euró, vagyis átszámítva 140 millió forint bevételt hozott az az árverés, amelyet a legendás szuperszonikus repülőgép alkatrészeiből és egyéb kellékeiből tartottak a hétvégén a franciaországi Toulouse-ban.
MTI
Elkelt Hitler feleségének halványlila bugyija. Egy árverésen valaki jóval többet fizetett érte, mint azt várták. Egyebek mellett Eva Braun egyik aranygyűrűje és ezüstdobozos rúzsa is elkelt.
hvg.hu
Elkezdődtek az októberi kortárs aukciók Londonban.
hvg.hu
A Blikk derítette ki, hogy Simonka György újkígyósi háza valójában az unokahúga nevén van, és a politikus havi 60 ezer forintért bérli – papíron. A lap úgy értesült, hogy a birtok eladásának köze lehetett ahhoz, hogy a fideszes képviselő korábban kezességet vállalt egy cég banki hitelére, amit végül nem tudtak fizetni. Simonka György azonban ezt cáfolta.
hvg.hu
Öt és félmillió forintnak megfelelő összegért adták el egy online árverésen azt a Leica fényképezőgépet, amellyel Alberto Korda kubai fotós elkészítette Ernesto Guevara leghíresebb fotóját.
MTI
Az író hamvainak árát eredetileg jóval kevesebbre becsülték.
MTI
Ezer darab alkatrészt árverez el az egyik egykori Concorde szuperszónikus repülőgépből a toulouse-i Le Barbe aukciós ház.
MTI
Minden várakozást felülmúlt az észak-franciaországi Catzban rendezett különleges árverés, amelyen 130 második világháborús hadieszközt, köztük még működőképes tankokat, dzsipeket és más járműveket bocsátottak áruba.
hvg.hu
Ha valaki szenvedélyes fegyvergyűjtő és van pár százezer fölösleges eurója, a hétvégét a franciaországi Catz-ban kell töltenie.
hvg.hu
16 visszaadott állami kitüntetést árvereztek el a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, a bevételből a rászoruló gyerekeknek vesznek cipőket.
hvg.hu
Akár a 6000 dollárért (1,6 millió forint) is fizethetnek Truman Capote árverésre bocsátott hamvaiért.
MTI
Egy netes árverésen már 5 milliót adnának a futó egyik lábbelijéért.
MTI
A vízililiomos művekről van szó. A kritikusok ugyanis nem rajongtak értük, a festőt pedig kételyek gyötörték egy új életrajzi könyv szerint.
MTI
Eric Clapton brit rockzenész egyik elektromos gitárját 45 ezer dollárért (12,8 millió forint), a várt összeg több mint kétszereséért árverezték el Dallasban - tette közzé a Heritage aukciósház.
MTI
A vevő kilétét nem árulta el az államtitkár, akitől Varju László DK-s politikus kérdezősködött. Fónagy János arra hivatkozott, hogy az adásvételi papírokat még nem írták alá, így nem szivárogtathat adatokat a lovasberényi üdülő vevőjéről.
hvg.hu
Mit lehet kezdeni egy halom ócska, de még üzemképes szovjet gyártmányú, gazdátlan kocsival? Bezúzni drága, tárolni nem olcsó, vevőt találni rájuk szinte lehetetlen. Egy leleményes finn vámtiszt kitalálta a tutit.
hvg.hu
A japánok nem sajnálják a pénzt a luxusra. A Kanazawa városában rendezett árverésen egy áruházlánc üzemeltetője 11 ezer dollárt fizetett egyetlen fürt szőlőért.
hvg.hu
Egy londoni árverésen összesen 4,4 millió euróért, átszámítva 1,36 milliárd forintért keltek el a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó relikviái.
MTI