Nemcsak a gigantikus ablaktörlője miatt cikizik a Cybertruckot, hanem annak ára miatt is
Több mint 80 ezer forint tényleg elég húzós összeg egy gumidarabért és egy fémkarért.
Több mint 80 ezer forint tényleg elég húzós összeg egy gumidarabért és egy fémkarért.
A Magyarországon is rendkívül népszerű szubkompakt crossover SUV sokoldalúságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint a tény, hogy hányféle terepen képes helytállni, a várostól az úttalan utakig. Az 1988-ban bemutatott Vitara idén ünnepli megjelenésének 35. jubileumát, így ebből az alkalomból összegyűjtöttük az immár a negyedik generációjánál járó stílusos modell legkülönlegesebb változatait.
A Taycan csúcsmodellje, a Turbo S minden korábbinál fürgébbé vált.
A felfrissített Audi Q4 e-tron nemcsak erősebb, hanem egyben kicsit nagyobb hatótávú és gyorsabban tölthető is lett.
A Teslánál persze még egy ilyen méretű visszahívás sem jelenti azt, hogy szervizbe kell menni.
A francia autós újságíróknak tűnt fel, hogy ilyen kocsit még nem láttak.
A teljesen új Dacia Duster alaphelyzetben is remekül mutat, hát még ezekben a különleges új változatokban.
Az elektromos Opel Astra egyfajta hajtáslánccal, kétféle karosszériaváltozatban készül.
A törésteszteket készítő szervezet által górcső alá vett tizenegy autóból már csak három könnyebb 2 tonnánál.
A japánok újra egyensúlyba kívánják hozni a szövetséget, a korábbi jelentős francia túlsúly miatt.
A biturbó V8-as motorral szerelt luxusszedánnak kevés igazi ellenfele akad az Autobahnon.
Ha valaki Nápoly környékén szabálytalankodik, akár egy ilyen járőrautóra is számítson.
A filmben az önvezető Teslák öngyilkosmódban egymásnak csapódva okoznak káoszt.
Hatalmas engedményekkel próbálnak szabadulni készleteiktől a márkakereskedők.
A toplista első tíz helyén öt Volkswagen, illetve hét, a német konszernhez köthető modell tanyázik.
Régi szép hagyománya a német rendőrségnek minden évben előállni valami meglepő autóval.
A plugin hibrid Mercedes-AMG SL63 S E Performance kevesebb mint 3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra, és 13 kilométert hangtalanul suhanva is képes megtenni.
A negyedik generációs Skoda Superb elsőként kombi változatban, kétféle hajtáslánccal válik elérhetővé.
Még jó ideig velünk maradhatnak a bajorok soros 6 hengeres és V8-as benzinmotorjai.
A százezer darabot sem biztos, hogy eléri az értékesítés idén.