Sietős kávé a kocsiban: kipróbáltuk az első magyar Starbucks autós kávézót
Mutatjuk, hogy milyen lett a nemzetközi kávézólánc első hazai drive-thru üzlete.
Mutatjuk, hogy milyen lett a nemzetközi kávézólánc első hazai drive-thru üzlete.
Tizenkét négyzetméterért elég soknak tűnik 15 millió forint, de még így is jól járt.
A Ford minden korábbinál erősebb pickupja immár a nagy rivális RAM TRX-et is maga mögé utasítja.
Nagyobb részben már eddig is az övék volt, de egyedüli tulajdonosok lennének.
A szóban forgó szentpétervári üzem 2010-ben kezdett el autókat gyártani.
A kompakt méret, a kis tömeg és a szerény teljesítmény kombinációja igen alacsony fogyasztást eredményez.
A főváros közlekedésének megítélése ellentmondásos. Gyakran küzdünk dugókkal, a rossz minőségű levegő és a zaj problémája pedig szintén megoldásra vár. A szakértők körében konszenzus van arról, hogy szemléletváltásra van szükség. Azt viszont már jóval árnyaltabb vita övezi, hogy a döntéshozók milyen konkrét intézkedésekkel tudnak érdemi lépéseket tenni egy élhetőbb főváros gördülékenyebb tömegközlekedéséért, és hogy ebben a piaci szereplők különböző szolgáltatásainak milyen szerep juthat.
Kékeszöld fénnyel jeleznek majd.
Érdemes lesz tankolni a jövő év előtt még a mostani árszinteken.
Alig tizennégy kilométert mentek a kocsival.
A vadonatúj Toyota Crown Sport PHEV hajtáslánca a zöld rendszámos RAV4-ből lehet ismerős.
A nagyszabású karácsonyi rendezvényen Esztergomban gyártott új Suzukikat nyerhetnek a legszerencsésebbek.
Szuperalacsony légellenállás, komoly teljesítmény, nagy hatótáv, gigantikus 8K kijelző és nyomott ár – támadásba lendül a Geely Galaxy E8.
Kereken száz éve kezdődött a BMW motorkerékpárjainak gyártása, amelyek azóta a motorozás világának megkerülhetetlen szereplőivé váltak. Összeállításunkban visszatekintünk a bajor márka történetére, és szakértő segítségével megnézzük, mit tartogat a jövő a kétkerekűek rajongói számára.
Volt, akinek munkagépet, másoknak drága autót, megtérülő befektetést ígért a pénzükért cserébe. Persze egyikből sem lett semmi.
Idén márciusban indultak, és most december közepén ért véget az útjuk.
A 2,5 tonnás monstrumok világában már-már hihetetlen, hogy ez a kis sportautó kevesebb, mint 700 kilogrammot nyom a mérlegen.
A cégnél olyan nyomás alatt dolgoztak a fejlesztők és a vezetés, hogy bevállalták a csalásokat.
Miközben szinte mindenhol máshol komoly növekedés van, nálunk mínusz 12,6 százalék jött össze novemberben.
A török államfő a külföldi látogatásain újabban reklámcélú sajtófotó kedvéért ül be helyi tárgyalópartnerével a piacra mostanában bevezetett török autóba, és hagyja őket vezetni. Ahogy Orbán Viktort is minap. Sőt, Erdogan rendre oda is ajándékozza külföldi vendéglátójának a kipróbált kocsikat.