Jelentős korlátozások lesznek a Kacsóh Pongrác úti felüljárón, több hétvégén keresztül újítják fel
Hétvégenként éjjel is dolgoznak majd.
Hétvégenként éjjel is dolgoznak majd.
Mostantól nem kell Bécsig autózni, ha Lamborghinit vásárolnánk vagy szervizeltetnénk. A budapesti szalon megnyitóján a cég első embere, Stephan Winkelmann vázolta számunkra a benzingőzös olasz autómárka elektrifikációival kapcsolatos terveit.
A közel háromtonnás test ide-oda dobálása komoly feladat elé állítja a futóművét.
Elvégre a Monster elég jó név az autósportban.
Ez a retró húrokat megpengető különleges sportkupé kétféle, egymástól igen eltérő változatban kapható.
Vázoljuk, hogy hogyan tehető kicsit sportosabb megjelenésűvé és viselkedésűvé a rüsselsheimi kompakt.
Vázoljuk, hogy körülbelül hogyan mutathat az aktuális G-Klasse érkezőben lévő kistestvére.
Másodperceken is múlhat az emberélet, nem árt, ha azt nem mögöttünk szirénázva bukja el a mentő.
Elég jelentősen drágul minden kategóriában.
Egy akkucsere-rendszert is fejlesztettek hozzá, amellyel három perc alatt új egységhez jut.
Frissebb designnal, modernebb infotainment rendszerrel és változatlan hibrid technikával támad a Mazda apró újdonsága.
Az új szedán Passaton kívül az izgalmas Passat R kombit is mutatjuk.
Ebből a Ferrariból szinte harmadannyi készült csak, mint a legendás F40-ből.
Mind a benzin, mind a dízel olcsóbb lesz.
Az első körben szedán változatban kapható villanyautó indulóára éppen csak becsúszik 24 millió forint alá.
A Geely vadonatúj plugin hibrid modellje egy 4,8 méter körüli hosszúságú szedán.
Öt és fél évtizeddel tekeri vissza az idő kerekét ez a filigrán kis német sportkupé, mely éppen új gazdára vár.
Régi vágya teljesül azoknak, akik be se akarnak menni a shopba tankolás után.