A leggyorsabb szériaautó: 480 km/h-hoz elég az 1500 lóerő
Az új amerikai hipersportkocsival nem titkoltan elsősorban a Bugatti Chiront szeretnék alaposan megverni.
Az új amerikai hipersportkocsival nem titkoltan elsősorban a Bugatti Chiront szeretnék alaposan megverni.
Háromszor nagyobb az esély a halálos autóbalesetre a szegényebb országokban, mint a fejlett államokban. Magyarországon jobb a helyzet, mint sok nálunk gazdagabb helyen.
Néha olyan pofátlan parkolásokkal találkozhatunk, melyek kapcsán az az érzése támad az embernek, hogy a sofőrnek direkt a polgárpukkasztás a célja.
A német szakemberrel a DTM hungaroringi futamán beszélgettünk, többek közt Bergerről, a hibrid technológiáról és az első saját autójáról.
A kékvérű brit gyártó radikálisan új hipersportkocsijáról ennek a videónak köszönhetően most már egy kicsit több fogalmunk lehet.
Az USA-ban sosem voltak kedveltek, Európában pedig mostanság jelentősen veszítenek népszerűségükből a gázolajos autók.
Az XC90-es a világ egyik legbiztonságosabb járműve, de most ismét egy újabb apró probléma adódott vele.
Időről időre érdemes próbára tenni az elméleti tudásunkat, nehogy a gyakorlat során érjen kellemetlen meglepetés.
A DTM mezőnye ezen a hétvégén a mogyoródi aszfaltcsíkon tesz remek V8-hanggal dübörgő látogatást - Michelisz Norbi és a fiatal Schumacher is pályára gurul.
Valódi időutazásra hív a valaha készült egyik legdurvább Ferrari "Owners Manual"-ja.
Ekkora összeget általában csak 500 lóerő feletti szupersportkocsikért szoktak kiadni. De legalább jó helyre ment a pénz.
Ha érdeklik a magas fordulatszámon ordító hamisítatlan V8-as szörnyetegek, akkor irány Mogyoród, ahol többek közt Micheliszék Hondái is ott lesznek.
Ahogy az várható volt, az idei Le Mans-on minden korábbinál gyorsabb LMP1-es versenyautók állnak rajtvonalhoz.
Gyermekkorunk egyik legkedveltebb autós játéka a jelek szerint 2017-ben is él és virul – a legjobb oldtimer az ovisoknak.
Az autó motortere teljesen kiégett, a 15-16 éves fiúk buliztak a belvárosban, és gyújtogatással ünnepeltek.
A hétszeres F1-világbajnok fiatalabb gyermeke a Hungaroringen mutatja meg vezetési tudását.
Általában az élvezeteket szokás halmozni, ez a fiatalember azonban kivételesen inkább a vétségeket halmozta.
A rendőrök gyanúsnak találták az igazoltatottak viselkedését, és a szimatuk a jelek szerint egyáltalán nem csalt.
A hazai áraknál jelentősen olcsóbban is tankolhatunk egyes európai országokban.
Az egyszerű igazoltatás villámgyorsan brutalitásba fordult át, a rendőr azonnal visszavágott az őt ért támadásra.