Már épülnek az első R jelzésű gyorsutak az országban
Lendületet vett a gyorsutak építése, a Salgótarjánba vezetőn már dolgoznak, a kaposvári közbeszerzési pályázata pedig a napokban jelent meg – közölte a Világgazdaság.
Lendületet vett a gyorsutak építése, a Salgótarjánba vezetőn már dolgoznak, a kaposvári közbeszerzési pályázata pedig a napokban jelent meg – közölte a Világgazdaság.
Arányaiban többet bliccelnek a Magyarországon autópályán átutazó külföldiek, a hazai autósok három, a külföldiek négy százaléka nem fizet a sztrádák használata után – írta hétfőn a Világgazdaság a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adataira hivatkozva.
Természetesen Magyarországot se hagyták ki belőle.
Hipp-hopp betoltak egy fél alagutat az autópálya alá.
Ugyanis nagyon nem mindegy, pláne akkor, ha néhány méterrel odébb mér a traffipax.
Két embercsempészt és harminchárom illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök Komárom-Esztergom megyében - közölte a megyei rendőrkapitányság.
Lehajtott az útról, majd a vízelvezető árokban oldalára borult egy személygépkocsi az M6-os sztráda Fejér megyei szakaszán, Besnyő térségében.
Újabb részletek derültek ki a magyar autó balesetéről, amely csütörtökön történt az egyik horvátországi autópályán, Karlovac és Rijeka között. Egy fiatal fiú meghalt, két ember túlélte a szerencsétlenséget, kórházban vannak, a zágrábi konzul felvette velük a kapcsolatot.
Tudatosabban választanak autópálya-matricát az autósok, legalábbis ez magyarázhatja azt, hogy miért ugrott meg idén év elején a matricavásárlás.
Az eset szombat késő délelőtt az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 165-ös kilométernél történt.
Állítása szerint nem volt helyismerete és bízott a GPS-ben, ezért fordult meg háromszor is az egyik nagy-britanniai autópályán egy 54 éves magyar kamionos, hogy elkerülje a fizetőkaput. Kis híján súlyos balesetet okozott a megfordulásokkal, többször is. Felfüggesztett börtönt kapott, és másfél évre eltiltották a vezetéstől. Ügyvédje szerint a főnökeinek kellett volna a vádlottak padjára ülnie.
Kedden este mindenki tudatni akarta a világgal, hogy az Európa-bajnokságon legyőztük Ausztriát.
Az M7-es autópálya zalai szakaszán kedden kezdődött háromnapos nemzetközi közlekedési akció első két órájában ellenőrzött mintegy 600 jármű közül minden tizedik elmulasztotta az útdíjfizetést, három kamiont pedig műszaki hiányosságok miatt kivontak a forgalomból – összegezték első tapasztalataikat a hatóságok.
A baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M0-ás M1-es felé vezető oldalán, a 38-as kilométernél.
Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán két kamion ütközött össze Mány térségében, az autópálya csak egy sávon járható.
Folytatják az M35-ös autópálya építését: a Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakasz két ütemben készül el – közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. pénteken.
A szlovák kormány megkötötte a spanyol Cintra Infrastructures vezette konzorciummal azt a szerződést, amely alapján a kivitelező 59 kilométernyi autópályát, illetve gyorsforgalmi utat épít meg 2020-ig Szlovákiában.
Legkésőbb 2019-ig megépül az M44-es gyorsforgalmi út, amit "az utolsó petákig" hazai költségvetési forrásokból építenek meg - mondta Orbán Viktor Békéscsabán.
Súlyos balesetet szenvedtek csütörtökön egy magyar rendszámú autó utasai Horvátországban. Egyikük meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült az Adriai-tengerhez vezető autópályán, Karlovac és Rijeka között – közölte a horvát rendőrség.
A Tatánál megállított 84 éves osztrák férfi elmondása szerint azért hajtott a forgalommal szemben, mert Sopron felé tartott, de a sztrádára való felhajtása előtt rossz útbaigazítást kapott.