#Balog Zoltán





Kaotikus tanévkezdés: van, ahol még órarend sincs

Totális a fejetlenség a szakgimnáziumokban, ráadásul a most bevezetett átalakításokkal évente több tízezer diák érettségije vált kérdésessé. Van-e innen kiút, vagy csak egyre mélyebbre süllyedünk? Élő videóinterjúnkban Sulyok Blanka szaktanárral beszélgetünk.



Balog szerint egyre többen hisznek a köznevelés jövőjében

A miniszter megnyitotta a tanévet, azt mondta, az új év nemcsak azoknak egy új kezdet, akik életükben először vannak az intézményben, hanem a tanároknak, kormányzati szereplőknek is, hogy jobban csinálják, mint tavaly. Az oktatásért felelős államtitkár örömteli és nyugodt tanévet kívánt.



Néma tüntetésbe kezdenek a mentősök

Szombat délután vidéki városokban akcióznak az OMSZ munkatársai, jövő hétfőn Budapestre jönnek, hogy petíciót adjanak át Balog Zoltánnak. Attól tartanak, hogy mostani, bevált főigazgatójukat leváltják, és a jelenleg a TEK-nél dolgozó Mártai Istvánt hozzák vissza.





Tudta, hogy marad Balogék megbukott menzarendelete?

A hvg.hu információi szerint egy májusi próbafőzés laborban bizonyított eredményén túl részletes szakmai javaslatok is vannak ahhoz, hogy akár már szeptembertől javuljon a kicsik sótlan/íztelen/beazonosíthatatlan kosztja. De nem fog. A minisztérium ezt azzal intézte el: még fel kell dolgoznia a javaslatokat.



Különgéppel mennek Orbánék az olimpiára

Fejenként átlag 700 ezer forintért utaztatja ki az állami vezetőket a Magyar Olimpiai Bizottság a riói olimpiára, kivéve Orbán Viktort és Áder Jánost, akik kísérőikkel együtt állami pénzen utaznak majd. A miniszterelnök az olimpia végére repül Brazíliába, így élőben láthatja a kajak-kenu utolsó versenynapját.




Az Emmi meglepije idén már minden színötös diáknak járt

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. idén már az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta – válaszolta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre.