Kormánytag lett a prágai Pride fővédnöke
A cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget a Prague Pride felett. "Szeretnénk megmutatni, hogy Prága egy olyan hely Kelet és Nyugat között, ahol az emberek nem félnek megfogni egymás kezét" - mondta.
A cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget a Prague Pride felett. "Szeretnénk megmutatni, hogy Prága egy olyan hely Kelet és Nyugat között, ahol az emberek nem félnek megfogni egymás kezét" - mondta.
MTI
"Minden történelemtudományi kutatásnak ellentmondó, egyértelműen hazug, tűrhetetlen szavak hangoztak el" a kultúráért és az oktatásért is felelős minisztertől – értékelte Balog Zoltán vasárnapi szavait az MSZP-s Kunhalmi Ágnes. A DK-s Vadai Ágnes is Balog magyarázatát követeli.
MTI
Balog Zoltán miniszter szerint csak Ausztriából vitték el a romákat, Magyarországról nem történt deportálás. A Roma Sajtóközpont túlélőkkel készített interjúkkal reagált a tárcavezető kijelentésére.
hvg.hu
Alapos vizsgálat szükséges a titkosszolgálatoknak a romagyilkosságokkal kapcsolatos tevékenységéről – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Spiegel Online német hírportálnak, párhuzamot vonva a 2008–2009-es magyarországi gyilkosságsorozat és a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű német neonáci terrorista sejt ügye között.
MTI
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nyitja meg a miskolctapolcai fesztivált, amely vasárnapig tart.
MTI
Azt gyanítom, hogy a szakállas meleg csávónak, aki papnak öltözött, nincsen semmi baja Istennel vagy Jézussal. Sőt, nem is a kereszténységgel van baja, hanem azzal a képpel, ami benne él a kereszténységről.
Balavány György
Alig másfél évvel államtitkári bukása után újra a kulturális irányítás erős embere lett L. Simon László. Ám szinte borítékolható, hogy hamarosan új erőre kap konfliktusa Balog Zoltánnal.
Alig egy hónap telt el a harmadik Orbán-kormány megalakulása óta, máris távozik a 120 ezer pedagógusért felelős Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője. A Klik másfél éves működése alatt botrányt botrányra halmozott, idén év elején már a kormányon belül is keményen bírálták. A korábban Hoffmann Rózsa által kiválasztott Marekné Pintér Aranka helyét információnk szerint Hoffmann utódjának egy volt munkatársa veheti át.
MLF
Mert megvédik a melegfelvonulást, elutasítják a „keleti nyitást” és helyette az európai értékközösséget hangsúlyozzák, mert fellépnek az állami korrupció ellen, követelik az állami szerződések nyilvánosságát, mélyen megvetik, ha a kormány a kommunista erőszak kulcsfiguráját rehabilitálja – és mindjárt sorolom, hogy még miért.
Ceglédi Zoltán
Olcsó politikai blöff lenne, ha rögtön azt követelné, hogy költözzön a kulturális államtitkárság Pécsre – állítja a kormányszóvivőből kultuszállamtitkárrá avanzsált Hoppál Péter. Fő feladatának a közművelődési intézményrendszer megerősítését tartja, és az ehhez szükséges pénzért harcba is indul, ha kell. Kerényi Imre stílusát nem nézi jó szemmel, nem kommentálja Fekete György kijelentéseit sem, de az MMA-ban fontos partnert lát. Interjú.
Stemler Miklós
A BME tanszékvezetője lesz Klinghammer István utódja. Balog Zoltán egy interjúban jelentette be jelöltje személyét.
MTI
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete értetlenül áll Balog Zoltán felsőoktatás átalakításáról szóló szavai előtt. A törvénymódosítás abszurd időpontja, a megelőző konzultációk hiánya, a Felsőoktatási Kerekasztal teljes negligálása megdöbbentő a számukra – írták. Ráadásul a területnek jelenleg kormányzati felelőse sincs.
MTI-OS
Benyújtotta az Országgyűlésnek az oktatási tárgyú törvények módosítását az emberi erőforrások minisztere hétfőn: a javaslat a felsőoktatás területén tartalmazza a duális képzés megszervezésének lehetőségét, a kancellári rendszer bevezetését, a Testnevelési Egyetem önállóvá válását. A köznevelésben létrehoznák az Integrált Elektronikus Nyomonkövető Rendszert a sajátos nevelési igényű, vagy valamilyen tanulási zavarokkal küzdő gyermekeknél, s a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó pedagógusok is jogosultak lennének évi 25 nap pótszabadságra.
MTI
A felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi a kormány, hogy lehetővé váljon szeptembertől a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatási intézményekben. A módosítás értelmében a Pető Intézet teljes egészében állami fenntartásba kerül, és a javaslat lehetővé teszi a Testnevelési Egyetem leválását is a Semmelweis Egyetemről.
MTI
A kötelező jellegű pedagógus-érdekévelmi szervezet szombaton megalakult, Horváth Péter az elnöke, helyettese egy Heves megyei intézményvezető.
MTI
Kiből is lesz önhibájából rászoruló? Látszik-e az államtitkárságról az önhiba és az ártatlanság?
Ritók Nóra
Balog Zoltán örül, hogy megkezdődött a minisztériumok elhelyezéséért a "casting".
MTI
Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnökre utalt Balog Zoltán erőforrás-miniszter, amikor arról beszélt kedden, hogy az új felsőoktatási államtitkárt egy nemzetközi nagyvállalattól „kölcsönzi” majd a kormány – erősítette meg a korábbi sajtóhíreket az Eduline-nak több felsőoktatási intézmény vezetője.
hvg.hu
Totálisan átalakítja államtitkársági rendszerét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Hoffmann Rózsa utódja Czunyiné Bertalan Judit lesz, Hoppál Péteré felel majd a kultúráért, államtitkárságot kap Rétvári Bence is – jelentette be Balog Zoltán miniszter. Azt viszont nem hozta nyilvánosságra, ki felel majd a felsőoktatásért, csak annyit lehet tudni az illetőről, hogy nagyvállalattól érkezik.
hvg.hu
Aktív család- és népesedési politikára van szükség - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.
MTI