#bank

A bedőlt hiteles inkább a bankjával egyezkedjen, ne közvetítővel!

Egyre több szorult helyzetben lévő devizahitelest keresnek meg olyan szervezetek, akik azt ígérik, peres úton segítenek vélt igazukhoz jutni. A bajba jutott adósok támogatására már-már külön iparág alakult ki. A hvg.hu munkatársa bajba jutott devizaadósként igyekezett tájékozódni a költségekről, s az derült ki, hogy aki perre megy, annak komolyan a zsebébe kell nyúlnia. Egy pénzügyi tanácsadó szerint pedig az ilyen szervezetek közreműködése inkább csak a csodavárást táplálja, érdemesebb az adósoknak saját pénzintézetükkel egyezkedniük.


Durva ráfizetés a bankszámla

Több banknál is szinte minden díj emelkedik márciusban. További kedvezmények (sőt bankfiókok) tűnnek el. Miközben az egyik oldalon folyamatosan nőnek a költségek, a bankoknál tartott pénzünkre már azok a pénzintézetek sem adnak majd szinte semmit, amelyek ma még szabad szemmel esetleg látható kamatokat alkalmaznak – írja Az én pénzem pénzügyi portál.




Kifogynak a pénzből az ukrán ATM-ek

Több helyen is arról lehet olvasni, hogy sorok kígyóznak egyes bankfiókok előtt, az emberek pénzükhoz igyekeznek hozzájutni. Van olyan hely ugyanakkor, ahol már nincs pénz az ATM-ekben.


Alig van adósságuk a magyaroknak

Kelet-Közép- vagy Dél-Európa lakossága jobban el van adósodva a magyarnál. Ahhoz, hogy legalább a régiós átlagot elérjük, a jelenlegi hitelek mellé minden jövedelemmel rendelkező magyarnak még 331 ezer forint kölcsönt kéne felvennie. Erre rövid távon nincs esély, pedig mostanság olcsón adósodhatunk el: már 5,3-7 százalékos kamatért lehet lakáshitelt felvenni. A devizahitelek azonban elijesztették a magyarokat a hitelfelvételtől, így miközben Európa más részein nőtt, nálunk az elmúlt 5 évben csökkent a hitelállomány.



Díjat emel az OTP

Március elsejétől a legnagyobb magyar bank számlacsomagjai, kártyái és hitelkártyái is drágulnak. A törvény a hitelintézeteknek lehetővé teszi, hogy áraikat évente egyszer az infláció mértékével emeljék. A bank ugyanakkor hangsúlyozta, hogy több népszerű számla kedvezményes számlavezetési díja változatlan marad. Emellett pedig a banki díjak tovább csökkenthetők a megújított kedvezményrendszerrel.


Pácba került több árnyékbank

Hat vagyonkezelő került bajba egy fizetésképtelen szénipari vállalat miatt Kínában. Két hét alatt ez már a második ilyen eset, ami a hatalmas árnyékbankrendszer veszélyeire irányítja a figyelmet.


Postabank-pánik alakul a szomszédban?

Spekuláció alakult ki Ukrajnában az ország 18. legnagyobb bankjának, a Brokbizneszbanknak a pénzügyi helyzetével kapcsolatban, ugyanis a pénzintézet kijevi kirendeltsége előtt sorban álltak kedden az emberek. A pánik dominószerű folyamatokat indíthat el a rendkívüli gazdasági nehézségekkel küzdő ország bankrendszerében.




Kipakolt egy banki pénztáros

A Business Insider lapnak nyilatkozott egy banki pénztáros, aki eloszlatott pár mítoszt és tévhitet a bankokkal kapcsolatban, illetve pár titkot is megosztott az olvasókkal a bankok, bankfiókok működéséről.





Olcsóbb lett néhány céges bankszámla

Több banknál is alacsonyabbak lettek bizonyos díjak és költségek. Általában a vállalati ügyfelek átutalási díja mérséklődött, de akad példa a számlavezetési, illetve a készpénzfelvételi díj, valamint a bankkártyaköltségek csökkenésére is.



Újabb banknál hagytak gyanús csomagot

Gazdátlan bőröndöt találtak Budapesten, a Krisztina téren egy használaton kívüli bankfiók előtt. A csomag átvizsgálásának idejére előbb a Mészáros utca egy szakaszát zárták le, majd ezt kiterjesztették egészen az Attila útig. Kiderült, hogy csak ruhák voltak a bőröndben.


Erste: Orbán után is itt leszünk

Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója egy román lapnak nyilatkozva elmondta, hogy nem terveznek kivonulni Magyarországról, illetve ők már akkor Magyarországon voltak, amikor Orbán Viktor még nem, és akkor is itt lesznek, amikor ő már nem.