#belpolitika














Megválasztotta a parlament Sonnevend Pált alkotmánybírónak

Az Országgyűlés a papírforma szerint Sonnevend Pált, a Tisza alkotmánybíró-jelöltjét választotta meg Hende Csaba megüresedő helyére. Napirend előtt Magyar Péter „Van miről beszélni” címmel szólalt fel, később a Fidesz-KDNP kivonult az ülésről és vissza sem ment.





Alkotmánybírót választhat hétfőn a parlament

A Tisza Párt Sonnevend Pált, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanárát és korábbi dékánját jelöli a pozícióra, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Schiffer András korábbi országgyűlési képviselőt, az LMP volt elnökét. A Fidesz nem vesz részt a választási folyamatban.


Medián: Az elsietett elnökjelölt-állítás nem tett jót a Tisza támogatottságának

Megtorpant a Tisza: júniushoz képest hibahatáron billegő mértékű visszaesés következett be a támogatottságában – derült ki a HVG számára július 22-e és 24-e között készített Medián-felmérésből. Az természetesen nem bizonyítható, hogy a Tisza enyhe visszaesése szoros oksági összefüggésben lenne a „Polgár-üggyel”, de az elhamarkodott kommunikációt, a beígért társadalmi egyeztetés elmaradását még a Tisza-szavazók jelentős többsége is kifogásolta.