Az Amnesty a helyi önazonosságot védő törvény hatályon kívül helyezését sürgeti, mert rasszizmushoz vezet
Indokát sem igen látják, aggályos is, a gyakorlatban pedig kirekesztő.
Indokát sem igen látják, aggályos is, a gyakorlatban pedig kirekesztő.
HVG
Melléthei-Barna Márton szerint Sulyok Tamás értelmezési indítványát „példátlan sebességgel” vette napirendre a testület.
HVG
A trafikmutyit annak idején leleplező, majd a Fideszt otthagyó volt képviselő szerint egyértelműen és bizonyíthatóan megnevezhetők a felelősök.
HVG
Két hónappal a kormányváltás után is bizonytalan a magyar társadalom abban, mit kezdjen az elmúlt 16 évével – állítja Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, aki szerint elsöprő a társadalmi igény az elszámoltatásra. Szerinte nincs önreflexió a Fideszben, és Orbán Viktor a saját politikai stílusának foglyává vált.
HVG
Az új közhangulatról és Magyar Péter politikájáról ír David Wineroither a Der Standardban.
HVG
A két egykori miniszter csak a szavazások töredékén volt jelen, rendszeres hiányzásuk már Magyar Péternek és a házelnöknek is feltűnt.
HVG
A jövő héten Budapesten próbálják feléleszteni tetszhalott állapotából a Visegrádi Négyek együttműködését. Még a bővítés is szóba kerülhet.
A Szövetség a Hírös Városért frakció indítványa szerint az MNB-botrány különösen érzékeny Kecskemét számára.
HVG
A probléma az, hogy ezzel az eljárással kikerülik a plenáris ülésen zajló vitát.
Pósfai Gábor párhuamosságoktól mentes, hatékonyabban működő szervezetet ígér.
HVG
Őszig le kell zárni a Magyarország ellen nyolc éve, az előző kormány jogállam és demokrácia ellenes intézkedései miatt indított 7-es cikkelyes eljárást – ebben maradt az Európai Parlament elnöke és Magyar Péter csütörtöki brüsszeli találkozójukon.
HVG
Jeney Áron négy éven keresztül vezette az NNI-t.
HVG
Első alkalommal vehet részt és képviseli hazánkat miniszterelnökként EU-csúcson Magyar Péter, aki ennek örömére hosszú videóban jelentkezett be Brüsszelből, az egykori dolgozószobájából. Ahogy kiemelte, a magyar kormány rendelkezik a legerősebb felhatalmazással, így vágnak neki a kétnapos egyeztetéscunaminak.
HVG
Szerintük az érintettek lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában, s mivel a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak.
HVG
Ezúttal a brüsszeli EU-csúcson tárgyaló Magyar Péter nélkül ismertetik a kormányszóvivők a szerdai kormányülés döntéseit. Kövesse az eseményt a HVG élő tudósításával!
A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója azt írja, nem tartaná helyesnek, ha az egyetem új rendszerének kialakításában régi elnökként szerepet vállalna.
HVG
Szokása szerint már az Európai Tanács ülésére tartva is bejelentkezett a miniszterelnök, aki először képviseli hazánkat a megválasztása után. Ukrajna ügyében így hosszú idő után egységes véleményt fogalmazhatnak meg az ezt gáncsoló Orbán kihullásával.
HVG
Az RTL szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától érkezett a legtöbb pénz a szervezetekhez.
HVG