Sirály Katalin lesz Vitézy Dávid minisztériumában a közigazgatási államtitkár
Korábban infrastrukturális beruházásokon és uniós finanszírozású projekteken dolgozott ügyvédként.
Korábban infrastrukturális beruházásokon és uniós finanszírozású projekteken dolgozott ügyvédként.
HVG
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Székely János tartotta az ünnepi szentmisét a csíksomlyói búcsún, beszédéből Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke emelt ki egy – a kormányváltás fényében kétértelmű – idézetet.
HVG
HVG
MTI
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárként, Csapodi Csaba pedig közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosként dolgozik majd.
HVG
A miniszterelnök ugyan nem mondta ki Gaudi-Nagy Tamás nevét, de utalt arra, hogy neki is köze volt a kegyelmi ügyhöz.
HVG
A miniszterelnök szerint már csak az a kérdés, hogy ki kérte meg a református püspököt, járjon el Kónya Endre érdekében.
HVG
A miniszter szerint kétmilliárd eurótól már végleg elesett Magyarország az előző kormány korrupciója miatt.
HVG
Nemcsak az államfőt, hanem a kabinetfőnököt is győzködte a református püspök. Schanda Tamás szerint mástól nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében.
HVG
A zenész új dalok megírására kért támogatást, és 5 millió forintot fizetett vissza.
HVG
A döntések a Magyar Közlönyben jelentek meg péntek kora este.
HVG
Az Európai Parlament fideszes képviselőket is sorai között tudó képviselőcsoportja a jogállamiságért és demokráciáért aggódva ítélte el a tiszás javaslatot, amely alapján Orbán Viktor többé nem lehetne miniszterelnök.
HVG
Különösen azoktól a képviselőktől kéri ezt, akik a jelenlegi gazdasági helyzethez hozzájárultak a szavazataikkal.
HVG
Cikkünk nyomán Forsthoffer Ágnes házelnök lecserélte Tisza István egykori székét, amit elődje, Kövér László csellel szerzett meg. De min ültek 2012 előtt a házelnökök, hogyan került múzeumba ez a darab, és milyen alternatívái vannak a mostani piros irodaszéknek?
Az énekesnő Mága Zoltán kifejezetten politikai célú, közpénzzel támogatott koncertsorozatának egyik fellépőjeként szerepelt a pályázatban, csakhogy erről fogalma sem volt. Ezt csak utólag, az NKA-botrányról szóló egyik cikkből tudta meg.
HVG
Párbeszédet kezdeményez Magyar Péter kormányával a közpénzzel kitömött Mathias Corvinus Collegium annak érdekében, hogy tovább tudjon működni. A tiszás javaslat alapján jelentős vagyontól eleső fideszes intézmény alapítója lényegében kapitulál, amit azzal magyaráz, hogy az MCC-t meg kell védeni.
HVG
Magyar Péter beszédével indul kedden a parlament, miután négy szakbizottság is ülésezett. Szerdán a munka az Alaptörvény-módosítás és más törvényjavaslatok vitájával folytatódik.
Kocsis Máté tiszás terrorról, fenyegetőző politikusokról, liberális újságírókról és vérgőzben tomboló influenszerekről ír, akikkel szemben megvédenék a közösségüket. A Védvonal nevű hálózat lehet a választáson legyőzött Orbán Viktorral éppen megújuló Fidesz legújabb politikai akciója.
HVG
A Sándor-palota honlapja összeomlott, akadozik, de a HVG lementette a mintegy tucatnyi dokumentumot. Itt végig lehet olvasni mindet – már amit nem takartak ki belőle.
Arra kíváncsi a miniszterelnök, hogy az Orbán család gyakorolt-e nyomást Kónya Endre kegyelmi ügyében. Eddig csak Balog Zoltán exminiszter püspök szerepe derült ki.
HVG
Nincs előrelépés Kónya Endre kegyelmi botrányának feltárásában, mert a Sándor-palota egyelőre nem adta át, nem tette közzé a témában nála lévő iratokat. Sulyok Tamás a kormány hivatalos megkeresésére vár, a kormányzat viszont ilyet nem küldött, és nem is fog küldeni, mert annak tekintik Magyar Péter hétfői felszólítását.
„A politikát általában rossz, mocskos dolognak tartják, pedig van szépség abban, hogy emberek arról beszélgetnek, miként csináljuk a közös dolgainkat” – magyarázza Vida Kamilla, miért okozott neki katartikus élményt az MDF-es Kónya Imre és az SZDSZ-es Pető Iván legendás vitája, amelynek idején még meg sem született. Elsősorban költőnek tartja magát, de nagyságrendekkel többen ismerhetik a Partizán politikai újságírójaként, akinek közös műsora volt a miniszterelnök-helyettessé kinevezett Ruff Bálinttal. HVG-portré.