A jászság leköszönő képviselője főnixmadárnak hívta a miniszterelnököt, aki mindig újra tudja kezdeni. Jövő héten összeülnek, hogy kitalálják, kiben van meg ehhez a spiritusz.
Válaszolt a független és pártatlan működést követelő MTI-seknek Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója: a munkatársaknak küldött levelében azt kérte, hogy a jogszabályokat és a munkaszerződésüket betartva mindenki dolgozzon tovább – tudta meg a HVG.
Úgy tudjuk, Varga Zs. András személyes okokra hivatkozott, már hetekkel ezelőtt beadta a kérelmét. A bejelentést a hallgatók tapssal fogadták, a Pázmány szerint az oktatást a történtek nem befolyásolják.
Kártyavárként dőlhet össze a nemzeti együttműködés és benne a korrupciós hálózatok rendszere a Tisza Párt kétharmados győzelmének köszönhetően. A szakemberek már rövid távon változásra számítanak, az ellenzéki pártnak a hitelessége porladhat el, ha nem tisztul a közélet.
Kitört a „parasztlázadás” az MTI-nél – szó szerint így fogalmaznak abban a körlevélben, amelyben a szerdai állománygyűlést követően kezdtek szervezkedni a nemzeti hírügynökség munkatársai – tudta meg a HVG. A vezetőségnek közösen írt követelésüket már el is küldték. Ebben azt kérik, hogy állítsák vissza a független, szakmai alapon nyugvó hírszolgálatatást, és szüntessék meg az eddig kézivezérlést gyakorló Németh „Pitbull” Zsolt hírigazgató felügyeleti jogkörét. Úgy tudjuk, hogy már több mint 90 dolgozó írta alá a Papp Dániel vezérigazgatónak is eljuttatott közös kiállást.
A Mi Hazánk elnöke attól tart, hogy Magyar Péter vissza fog élni a kétharmados többségével, és egy általa kiválasztott embert ültet a köztársasági elnöki székbe.
Állománygyűlést tartott szerdán a csak Pitbullként emlegetett M1-es hírigazgató, Németh Zsolt többek közt arról, hogy aki akar, elmehet szabadságra – tudtuk meg egy belső forrásból. Magyar Péter szerda reggel élő adásban azt mondta a Kossuth rádióban és az M1-en is, hogy ezeknek a propagandaadóknak felfüggesztik a hírszolgáltatását, de állítólag már a vasárnapi választási eredmény bejelentése óta teljes a bizonytalanság. Sok itteni dolgozót ugyanis állítólag teljesen váratlanul ért, hogy a Fidesz vesztett.
A Tisza párt elnöke már érkezése után alkalmatlannak nevezte a köztársasági elnököt, és kijelentette, hogy az új kormány megalakulása után távoznia kell.
A TV2 és Mészáros Lőrinc karácsonyi bulijainak műsorvezetője a választás másnapján írt arról, hogy mintha kicsit másképpen kelt volna fel a nap, erre reagált Kajdi Csaba „Cyla” nem épp támogatóan.
A közmédiaként emlegetett MTVA hirtelen független újságokat idéz a híradójában, és szerda reggel Magyar Péter a Kossuth Rádió és az M1 vendége volt. Láttunk már ilyet a történelemben.