160 forint Európa legolcsóbb benzinének literje, mutatjuk hol
Van két olyan ország, ahol a magyarországinál jelentősen olcsóbb az üzemanyag. És persze olyan országok is akadnak, ahol sokkal drágább.
Van két olyan ország, ahol a magyarországinál jelentősen olcsóbb az üzemanyag. És persze olyan országok is akadnak, ahol sokkal drágább.
A Shell új megoldásának köszönhetően jelentősen lerövidülhet a tankolási procedúra.
A benzinkutak ára között akár 50 forintos eltérés is lehet, az újabb emelést így elképzelhető, hogy lesz, aki meg sem érzi.
Jó hangulatban tárgyalt egymással az LMP és a Jobbik vezetése, de itt sem történt semmi előrelépés.
Hétfőn késő este ült le tárgyalni Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP két társelnöke a Jobbikot képviselő Vona Gábor pártelnökkel és Szabó Gábor pártigazgatóval. A megbeszélés az M3-as autópálya egyik benzinkútján zajlott.
A sofőr ezúttal az üzemanyag-tankolás abszolút egyedi módját választotta, mutatjuk.
Az egyik kutas figyelt, hogy le ne bukjanak, a másik pedig megrövidítette az autó tulajdonosát néhány liter üzemanyaggal.
Ilyen az, amikor az autósok egy kis oda nem figyeléssel pillanatok alatt komoly károkat képesek okozni.
Több lövés is eldördült, de nem sérült meg senki. Egyik társaság tagjait sem kellett félteni egyébként, állítólag féltékenység állt a vita hátterében.
Két társaság között egy személyes konfliktus vezetett a tettlegességig. Az ügyészség összesen hat férfival szemben emelt vádat.
A 2015 októberében történt szerencsétlenség ügyében most emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség.
Ilyen az, amikor házhoz, pontosabban kocsihoz jön az okostelefonon rendelt üzemanyag.
Már most is érdemes figyelni az árakra, mert a kutak árai között literenként akár 70-80 forint különbség is lehet.
Hiába trükközött a rendszámmal, a kedves őzike elvezette a rendőröket a fizetés nélkül elhajtó férfihoz.
A „Tank You” nevet viselő francia startup 2016 óta szállít házhoz üzemanyagot. Nagyon nehezen indult be az üzlet.
Vannak olyan országok, ahol magyar szemmel még a hirtelen drasztikusan megemelt üzemanyagárak is igen szimpatikusnak tűnnek.
Az égő autótól néhány méterre volt az egyik kútfej is.