Törött üveggel támadtak rá és vagdostak össze egy Dávid-csillagos nőt Berlinben
Antiszemita támadás ügyében nyomoz a rendőrség.
Antiszemita támadás ügyében nyomoz a rendőrség.
MTI
Mindezt a házelnök meg is örökítette.
HVG
A tüntetők többek között „A fasizmus nem alternatíva” és „Állítsátok meg az AfD-nácikat!” feliratú transzparenseket tartottak fel. A tömeg pedig azt skandálta, hogy „Közösen a fasizmus ellen”.
MTI
MTI
HVG
A magyarok ezzel a B csoport második helyén végeztek, így a keddi rájátszásban az A csoport harmadikjával küzdenek meg a negyeddöntőért.
MTI
Kevesebb mint egy nap alatt végeztek az iszlamista terroristával.
HVG
A támadó egy kisbusszal hajtott a tömegbe, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette.
HVG
A 21 éves Abdul B.-t gyanúsítják azzal, hogy tömegbe hajtott egy furgonnal a berlini Pride-felvonuláson.
MTI
MTI
HVG
A gázolásnak halálos áldozata is van.
MTI
Közel 12 órán át tartott a patthelyzet.
HVG
A hatalomból 2021-ben távozott politikus az ötéves spétet azzal magyarázta, hogy szüksége volt némi távolságra ahhoz, hogy élvezni tudja az alkotási folyamatot.
HVG
A német főváros hivatalosan is megerősítette, pályázik a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezésére, ami siker esetén furcsa centenáriumot eredményezne, ám nem ez a legnagyobb akadály.
Még idén megnyitja az Apple az első európai fejlesztői központját, amely nyitott lesz mindenki előtt, aki a cég platformjaira készít alkalmazásokat.
HVG
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller köszöntötte, aki az író mellett a fényképész Nádast is méltatta.
HVG
Berlinben szálltak le, hogy orvosi ellátást kapjon egy utas.
HVG
Májustól leáll a Kazahsztánból Németországba tartó olajszállítás, amely eddig a Barátság kőolajvezeték északi ágán jutott el a schwedti finomítóba. A német gazdasági tárca szerint nem lesz probléma az ellátásban, azonban az ország keleti részét érzékenyen érintheti az orosz lépés.
HVG
Milyen Berlinben élni zsidóként 2023. október 7-e után? Milyen párhuzamok vannak a jelenlegi antiszemitizmusban Németországban és Magyarországon? Nehéz kérdéseket boncolgat az a művészeti és tudományos projekt, amelynek a csúcseseményét csütörtök este rendezik a 2B Galériában.
HVG
A második világháború óta nem volt ekkora áramszünet a német fővárosban.
HVG
Berlin délnyugati városrészeiben szombat reggeltől szerda délig a világháború utáni időszak leghosszabb áramszünetét élték át. Bár az európaiak nincsenek hozzászokva a nagyobb áramszünetekhez, a közműhálózat sokkal sérülékenyebb, mint gondolnánk. A bécsi mentőszolgálat vészforgatókönyvek előkészítésével foglalkozó tisztjét, és egy egyéni felkészülésben nagy tapasztalattal rendelkező kutatót kérdeztünk arról, hogy mennyire extrém az, ami Németországban történt, és mit tanulhatunk belőle.
Szélsőbaloldali szervezet állhat a szabotázsakció mögött. A kiesés kezdetben mintegy 45 ezer háztartást és több mint 2200 vállalkozást érintett.
HVG
Több mint harmincezer háztartás egészen csütörtökig áram nélkül maradhat a német fővárosban.
HVG