#bevándorlók

Akiknek még számít Szent István intelme: Fogadd be az idegent!
 

Akiknek még számít Szent István intelme: Fogadd be az idegent!

Cáfolja Vranik Roland, hogy az aktuális menekültkrízist igyekszik meglovagolni a most készülő, Az állampolgár című filmjével, ő csak e kétségbeesett emberek örök kiszolgáltatottságát kívánja filmre vinni. Főszereplői ugyanakkor valódi bevándorlók – a gyerekkatonaságból Magyarországra menekülő bissau-guineai Dr. Cake-Baly Marcelót például az utcán szólította le a rendező. A férfi személyes küldetésének érzi, hogy bemutassák a bevándorlók helyzetét. A forgatáson jártunk.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt


Bővíti, de bezárná - Mit akar Orbán a menekülttáborral?
 

Bővíti, de bezárná - Mit akar Orbán a menekülttáborral?

Jelenleg is uniós pénzből bővítik a debreceni menekült befogadóállomást, amit Orbán Viktor hétfőn bevándorlótáborként aposztrofált. A gazdasági menekültekkel szemben továbbra is nulla toleranciát hirdető kormányfő végleg bezáratná a tábort. Vagy ha a sajtó rosszul értette, akkor őrzött táborrá alakítaná át. Egyiknek sincs sok értelme.








Megint a bevándorlókkal riogatott a Fidesz
 

Megint a bevándorlókkal riogatott a Fidesz

Ha Magyarország a bevándorlók számára tranzitországból célországgá válik, annak nehézségeit nemcsak a befogadó állomásoknak otthont adó települések lakói, hanem mindenki a saját bőrén fogja érezni - erről beszélt Tessely Zoltán, Bicske korábbi fideszes polgármestere, aki ezt átkötve a témában tartandó nemzeti konzultációt reklámozta.

MTI MTI

Mintha csak Orbán ellen beszélne Ferenc pápa
 

Mintha csak Orbán ellen beszélne Ferenc pápa

Miközben a magyar kormány benvándorlóellenes nemzeti konzultációt hirdetett, Ferenc pápa a menekültek befogadására szólította fel az európai egyházakat abban beszédében, amelyet Erdő Péter bíboros is személyesen végighallgatott.

MTI MTI

Orbán Strasbourgba megy: Schulz bekérette az EP-frakcióvezetőket
 

Orbán Strasbourgba megy: Schulz bekérette az EP-frakcióvezetőket

"Procedurális problémát" okoz az Európai Parlamentben Orbán Viktor váratlan megjelenése a halálbüntetés lebegtetése és a bevándorlókkal kapcsolatos magyar álláspont miatt tartott strasbourgi vitán. Az EP elnöke ezért behívatta a frakcióvezetőket, bár általában üdvözlendőnek tartja, ha a tagállami csúcsvezetők részt kívánnak venni az üléseken.

MTI MTI




Malajzia: Jelenleg is 8 ezer menekült hánykolódik a tengeren
 

Malajzia: Jelenleg is 8 ezer menekült hánykolódik a tengeren

A malajziai hatóságok visszafordítottak két, összesen több mint nyolcszáz mianmari rohingja és bangladesi menekültet szállító hajót. Néhány órával később a thaiföldi parti őrség is megtagadta a kikötést egy hasonló menekülthajótól – közölték helyi illetékesek csütörtökön.

MTI MTI

A koszovói után újabb menekülthullám jöhet
 

A koszovói után újabb menekülthullám jöhet

Koszovóiak után montenegróiak is útnak indultak az utóbbi hónapokban, hogy az Európai Unió országaiban próbáljanak szerencsét, a becslések szerint idén több mint 3 és fél ezer montenegrói hagyta el otthonát - számolt be erről honlapján a Szabad Európa Rádió balkáni irodája hétfőn.

MTI MTI