Letelepedés Magyarországon pénzért?
Lobbigyanús zagyvaságnak tűnik Rogán Antalék javaslata, amely szerint 250 ezer eurós államkötvény-vásárlással az unión kívüliek számára megkerülhető lenne az idegenrendészet szigora.
Lobbigyanús zagyvaságnak tűnik Rogán Antalék javaslata, amely szerint 250 ezer eurós államkötvény-vásárlással az unión kívüliek számára megkerülhető lenne az idegenrendészet szigora.
Koporsókba rejtőzött - de szerencsére élő - illegális bevándorlójelölteket találtak a brit határőrizeti szervek.
Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság a héten hozott két ítéletében elmarasztalta Magyarországot egy iraki testvérpár, illetve egy palesztin személy idegenrendészeti ügyében az érintettek elhúzódó fogva tartása miatt.
Az európai uniós tagállamokból származó 15-20 ezer roma sorsát próbálja megoldani a kormány Franciaországban. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerda délutánra hívta össze több miniszterét, közöttük Manuel Valls belügy- és Cécile Duflot lakásügyi minisztert. Később a roma szövetségek képviselőit, majd ismét a belügyminisztert fogadja.
Komoly problémákkal szembesülnek a kínai bevándorlók Afrikában. Az akár egymilliósra is tehető afrikai kínai kolóniát egyre gyanakvóbban figyelik a helyiek, mivel sok esetben az ázsiai állam kereskedői ellehetetlenítik az afrikai vetélytársaikat. Eközben olyan hírek is napvilágot láttak, mely szerint a kínai kormánynak még jól is jön a rengeteg kínai Afrikába települése, mivel így megszabadulhat a "nemkívánatos" munkaerőtől.
A bevándorló családok gyermekei között nagyobb a túlsúlyosak, elhízottak aránya, mint a helyben született társaik körében – derül ki egy magyar részvétellel végzett nemzetközi kutatás nemrég összesített eredményeiből.
Súlyosan megégett egy eritreai bevándorló egy lakástűzben Izraelben; a rendőrség azt gyanítja, szándékos gyújtogatás történt.
A magyarországi menekültügy helyzetéről közölt riportot a Profil című osztrák hetilap menekültjogért folyamodókkal és szakértőkkel folytatott beszélgetések alapján.
Felborult egy bevándorlókat szállító hajó, fedélzetén körülbelül 150 emberrel az Ausztráliához tartozó Karácsony-sziget közelében - közölte szerdán az ausztrál tengerészeti biztonsági hatóság.
Madrid Usera nevű negyedének egyik járdáján krumplival, répával és különböző gyümölcsökkel telt zsákok sorakoznak: ez a felháborodottak (indignados) mozgalmának egyik élelmiszerbankja, ahol bevándorlók vagy szegénység sújtotta spanyolok szerezhetik be az élelmet.
Mintegy kétszáz bevándorlóval a fedélzetén elsüllyedt egy nagyobb bárka az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigetnél csütörtökön - közölték a hatóságok.
Eltűnt nyolc észak-afrikai bevándorló a dél-olaszországi Puglia régió partjainál, miután bárkájukkal hajótörést szenvedtek - közölték kedden az olasz hatóságok.
A tengerbe veszett két tucatnyi, Haitiból az Egyesült Államokba igyekvő illegális bevándorló - közölték kedden Miamiban.
Több tucatnyi dél-szudáni állampolgárt vett őrizetbe hétfő reggel az izraeli rendőrség egy múlt héten hozott, mintegy 4500 illegális bevándorló kitoloncolását lehetővé tevő bírósági határozata alapján - közölték az izraeli hatóságok. Egy jogvédő szerint a hatóságok bőrszín szerint igazoltatnak.
Igazolást kapnak a jövőben Franciaországban azok, akiket a rendőrség igazoltatott. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök pénteki nyilatkozata szerint a tervezett intézkedéssel azt akarják megakadályozni, hogy a hatóságok ugyanazt a személyt egymás után többször is ellenőrizzék.
Az Európai Parlament határozatban ítélte el csütörtökön, hogy Svájc olyan korlátozásokat léptetett életbe, amelyekkel nyolc közép-kelet-európai állam, köztük Magyarország bevándorlóit diszkriminálják.
Be kell zárni tenni minden illegális afrikai bevándorlót - jelentette ki Éli Jisáj izraeli belügyminiszter csütörtökön, egy Tel-Avivban lezajlott heves idegenellenes tüntetés másnapján. A tüntetők kárt tettek a tüntetők boltjaiban és autóiban.
A Magyarországra érkező bevándorlók hasonló közéleti aktivitást mutatnak, mint a már itt élő magyarok; a nem magyar anyanyelvű migránsok legnagyobb problémája az országban éppen a nyelv megtanulása - derül ki egyebek mellett egy szerdán Budapesten ismertetett kutatás eredményeiből.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük hozzávetőleg 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
Belgium flandriai részén egyfajta magatartási kódexet készítettek a marokkói bevándorlóknak. A 17 oldalas füzetben egyebek mellett azt írják, hogy a flamandok békeszerető emberek, szeretik a csendet, és már este 10 órakor nyugovóra térnek - közölte összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál. A bevándorlási miniszter a kódex orosz és török változatát is tervezi.