Török Gábor baljóslatú gyorselemzést írt
Török Gábor politológus szerint a menekültválság legsúlyosabb következménye nem az lesz, amitől most tartanak, hanem az, hogy annak mentén kettészakadt az ország.
Török Gábor politológus szerint a menekültválság legsúlyosabb következménye nem az lesz, amitől most tartanak, hanem az, hogy annak mentén kettészakadt az ország.
Minden eddiginél több, 3011 menekültet, köztük 661 gyereket fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén szerdán – közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Fizikai határzáron gondolkozik a macedón kormány is, miután naponta több ezren érkeznek a görög-macedón határra – mondta a Figyelőnek adott interjújában Nikola Poposki macedón külügyminiszter.
Kormányzati illetékesek nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy akár a kvótarendszerről, akár az EU úgynevezett hot spotjairól népszavazást írjanak ki – írta az Origo. A portál szerint mégsem a szerb határra tervezett, Magyarország felé zárt új tranzitzónákban fognak ítélkezni a bírók a menedékkérelmekről.
Három menekültet sodort el egy autó Röszkénél, a régi 5-ös úton Szeged felé szerda éjszaka – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerdán többször is otthagyták a röszkei gyűjtőpontot a menekültek, a külföldi lapokban a kislányt megrúgó nő lett a magyarországi menekültkrízis új jelképe, az Európai Bizottság pedig közzétette az érkezők elosztásáról szóló javaslatot - e szerint Magyarországról 54 ezer embert vennének át más országok két év alatt. Dánia és Svédország között is feszült lett a helyzet, az osztrák és német határ viszont továbbra is nyitva van. Összefoglaló a menekültválság újabb napjáról.
Végre nem Amerikába mennek a külföldi diplomások, hanem hozzánk – gondolhatják most Németországban.
Sok millió dollár segélyt nyújtott és több mint százezer szíriait fogadott be - közölték az Egyesült Arab Emírségekben a szíriai menekültválsággal kapcsolatban felhozott bírálatokra reagálva.
Folyamatosan érkeztek szerdán napnyugtakor a menekültek Röszkére, a magyar-szerb határra, ahol a Horgos-Szeged vasútvonal miatt nem épült gyorstelepítésű drótakadály - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Csaknem 30 ezer Magyarországról elindult menedékkérő érkezett szombattól szerda délutánig Bajorországba a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetőségének adatai szerint.
A menekültpolitikáról egyeztetnek pénteken Prágában a visegrádi négyek, valamint Németország és az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg külügyminiszterei - közölte szerdán a cseh külügyminisztérium szóvivője.
Érzés alapján kell eldöntsék a taxisok, hogy utasuk menedékkérő-e vagy sem - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a köztévé szerda esti műsorában.
A világ leggazdagabb államai, közel vannak a konfliktushoz, muzulmán országok, arab nyelven beszélnek, krónikus munkaerőhiánnyal küzdenek – mégsem ajánlották fel, hogy akár egyet is befogadnának a szír konfliktus 4 millió menekültjéből. Mit gondoljunk ezek után az Öböl-országokról?
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy szír nő ellen, aki a rendőrség szerint egy betondarabbal dobott meg egy egyenruhást a röszkei gyűjtőpontnál.
Egy 40 éves biatorbágyi férfi volt az a porschés, aki a múlt hétvégén megfenyegetett két nőt, amiért gyalogló menekülteket vettek fel a kocsijukba – közölte a rendőrség. Megerősítették, hogy a TEK fogta el a tomboló sofőrt.
A Baranya megyei Besencén a képviselő-testület leszavazta a polgármester ötletét, hogy menekülttábor épüljön a falu határában, Siklósnagyfalu első embere pedig előbb tálalta hasonló kezdeményezését az országos sajtóban, minthogy előtte helyben egyeztetett volna – nem csoda, hogy itt is erősek az ellenérzések. Ennek ellenére vannak, akik simán bevállalnák a döntést, a többség pedig leginkább a csak a tévéből szerzett tapasztalatok alapján tart a menekültektől. Abcúg a hvg.hu-n.
Tanult városi középosztálybeli emberek menekülnek Szíriából, illetve a Közel-Keletről Európába, amely olcsó munkaerő iránti igényével is vonzza a háború áldozatait – írja a friss HVG.
A Németországból érkező menedékkérők százai miatt Dánia szerdán meghatározatlan időre felfüggesztette a két ország közötti vasúti összeköttetést – jelentette a dán vasúttársasság szóvivője.
"Az egyes civil szervezetek képviselőinek nyilatkozataival ellentétben az illegális bevándorlók ellátása folyamatos és megfelelő, nincs fogytán sem az élelmiszer, sem a víz az idegenrendészeti előállítókban" – közölte a rendőrség.
Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia migrációval szembeni "ellenségességét és közönyét" történelmi és gazdasági okok motiválják - írta az olasz Il Sole 24 Ore a Ha az egykori vasfüggöny országai megfeledkeznek az Európai Uniótól kapott segítségről című cikkében. A La Repubblica pedig tulajdonképpen mesebeli kismalachoz hasonlította Orbán Viktort.