#bevétel


Nem megy olyan jól az Apple-nek, mint várták
 

Nem megy olyan jól az Apple-nek, mint várták

Csalódást keltett az amerikai Apple kedden, a tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott negyedéves gyorsjelentésével, a cégnek mind a bevétele, mind a nyeresége elmaradt az elemzői várakozásoktól az okostelefonok (iPhone) vártnál kisebb számú eladása miatt.

MTI MTI

Nem az Android miatt nő a Google bevétele
 

Nem az Android miatt nő a Google bevétele

A Google a várakozásokat is meghaladó, 2,730 milliárd dolláros adózás utáni nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben, 26 százalékos növekedést érve el az előző év hasonló időszakához viszonyítva - jelentette be a kaliforniai székhelyű, világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató cég.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Eva: az idei bevétel elmarad a tavalyitól
 

Eva: az idei bevétel elmarad a tavalyitól

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 36,3 milliárd forint, az első hét hónapban 82,6 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

MTI MTI

A strandok is megsínylik a rossz időt
 

A strandok is megsínylik a rossz időt

A július az időjárási szélsőségek hónapja volt. Amíg a hónap elején tapasztalt kánikulai napok rekord látogatószámot és bevételt hoztak, addig összességében a rossz időjárás miatt a főváros 13 fürdőegységében - a strandokon és gyógyfürdőkben együttesen - 15 százalékos volt a bevételkiesés.

MTI MTI


2,5 milliárdos nyereség a Google-nál
 

2,5 milliárdos nyereség a Google-nál

A Google adózás után 2,5 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el a második negyedévben, 36 százalékkal többet mint az előző év azonos időszakában, és jól startolt a Facebook versenytársának szánt - egyelőre csak tesztüzemben működő - "Google+" szolgáltatás is.

MTI MTI


Jelentős negyedéves bevételnövekedés az Axel Springernél
 

Jelentős negyedéves bevételnövekedés az Axel Springernél

Bevételét jelentősen, adózott eredményét kis mértékben növelte a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Axel Springer médiavállalkozás a márciussal zárult, üzleti, első negyedévében. A digitális és a nemzetközi üzletág eredménye ellensúlyozta a német nyomtatott sajtópiac gyengeségét.

MTI MTI

A magyar GDP 15 százalékát tették zsebre az amerikai bankok
 

A magyar GDP 15 százalékát tették zsebre az amerikai bankok

Bár bevételük és nyereségük is csökkent az amerikai bankoknak 2011 első negyedévében, a piac hat legnagyobb szereplője így is az éves magyar GDP nagyjából hetedét tette zsebre az esztendő első három hónapjában. Annak ellenére, hogy a gyorsjelentések többsége jobb volt a vártnál, a befektetők nem különösebben lelkesek.

ecoline.hu ecoline.hu

Az Apple megelőzte a Nokiát
 

Az Apple megelőzte a Nokiát

Az árbevételt tekintve immár az Apple a világ legnagyobb mobiltelefon-készülék gyártója, megelőzvén az eddig az első helyen álló Nokiát.

MTI MTI

Visszaesett az E.ON profitja 2010-ben
 

Visszaesett az E.ON profitja 2010-ben

Elsősorban az értékesítés bővülésének alacsonyabb üteme miatt megközelítőleg 30 százalékkal esett vissza a német energiaipari óriás, az E.ON nettó nyeresége 2010-ben - jelentette a vállalat szerdán. A társaság 2011-re további, 16 százalékos profitcsökkenést vár.

MTI MTI

Mol: 6 százalékos profitnövekedés
 

Mol: 6 százalékos profitnövekedés

A Mol csoport árbevétele 29 százalékkal 4 330,4 milliárd forintra, a nettó nyeresége pedig 6 százalékkal 100,8 milliárd forintra nőtt 2010-ben - közölte a társaság kedden a BÉT honlapján a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Speciális tételek nélkül a nyereség 177,6 milliárd forint volt, szemben az előző évi 46,7 milliárd forinttal.

MTI MTI

Csökkent itthon a Telenor bevétele és profitja
 

Csökkent itthon a Telenor bevétele és profitja

Az elmúlt év negyedik negyedévében 42 milliárd forint bevételt és 5,3 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el a Telenor Magyarország, szemben az egy évvel korábbi 44,4 milliárd, illetve 15,8 milliárd forinttal. A cég norvégiai anyavállalata ugyanakkor erős negyedévet zárt tavaly október-decemberben, elsősorban az ázsiai mobilpiac növekedésének köszönhetően.

MTI MTI


A bevétel és a képzettség is befolyásolja az elhízást
 

A bevétel és a képzettség is befolyásolja az elhízást

A szegényebb nők körében jóval nagyobb az esélye az elhízásnak, ám a férfiaknál nem érvényes ez az összefüggés - állapították meg amerikai kormányzati kutatók. A felmérés szerint a nagyobb iskolázottság azonban mindkét nemnél egyértelműen csökkentette annak valószínűségét, hogy az illető elhízott volna.

MTI MTI