Százmilliárdokkal több volt a NAV bevétele tavaly, mint korábban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly csaknem 1 millió eljárást indított. A követelt tartozások összege meghaladta a 757 milliárdot, melyből 261 milliárdot sikerült behajtani.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly csaknem 1 millió eljárást indított. A követelt tartozások összege meghaladta a 757 milliárdot, melyből 261 milliárdot sikerült behajtani.
Magyarországon a 65 évnél idősebbek összjövedelmének 89 százaléka állami juttatásokból származik, ezzel a magyar idősek függnek leginkább az államtól a legfejlettebb ipari országokat tömörítő szervezet, az OECD tagjai között.
Az Orbán-kormány egyik oligarchája, tán Mészáros Lőrinc mögött a második, de abban biztos első, hogy Budapesten monopolhelyzetben van, ha kaszinókról van szó.
Rekordgyorsasággal, mindössze 11 nap alatt hozta az összeget.
Jelentősen megugrottak tavaly az e-útdíj (3,5 tonna feletti gépjárművek) bevételek. A növekedés nagy részben három új fizetős útszakasznak köszönhető - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke.
Pénteken részletesebb beszámolót tett közzé az Opus-csoport, melyből kiderül, hogy áll össze a vállalat bevétele és profitja.
A lista élén, nem igazán vagyunk meglepve, Vin Diesel áll.
Pedig alig két hete mutatták be. Eddig 823 millió forintért váltottak rá jegyet.
A Star Wars nyolcadik része vezeti továbbra is a bevételi listát az amerikai mozikban ezen a hétvégén is. Csaknem 69 millió dollárt (mintegy 18,4 milliárd forintot) hozott a filmgyártók becslése szerint.
Saját korábbi epizódjával versenyez az új film, az első hétvégén átszámítva 58,8 milliárd forintot hozott Amerikában.
A harmadik hete vezeti a bevételi sikerlistát Észak-Amerikában a Coco.
A vállalkozóknál közelít az év végi zárás. Lehet, hogy a kevesebb fizetendő adóval rövid távon több marad a kasszában, ez azonban azzal járhat, hogy a vállalkozás nem lesz hitelképes, így beruházási lehetőségektől eshet el. 10 millió forint adó spórolással akár 50 millió forintot is lehet bukni hosszú távon, a Bankmonitor kiszámolta, hogyan.
Még hercegkisasszonyként csak négyéves volt, amikor megkapta első póniját. Aztán fokozatosan átvette apjától, VI. György királytól a lovak iránti szenvedélyt, és megörökölte a remek versenylovakat produkáló királyi ménest is.
A dohányboltosok még öt évvel a trafiktörvény elfogadása után is helyezkednek a piacon, mert a lokáció és az egy kézben tartott üzletek száma döntően befolyásolja az elérhető jövedelmet.
A vérfagyasztó horrorfilm az első hétvégéjén majdnem annyi bevételt hozott, mint az első rész 2014 októberében.
Egy év alatt 12-szeresére nőtt a profit.
Bankjegyeket fújt a szél szombaton este a bajor autópályán, ugyanis egy német férfi elveszette pénzzel teli szatyrát, amelyben vállalkozása bevételét szállította motoron.
Tovább folytatja kockázatos üzleti stratégiáját a taxizás forradalmát elindító kaliforniai cég, melyet a tőzsdén még mindig nem jegyeznek. Ennek ellenére tavaly több mint megkétszerezte üzleti forgalmát, mely meghaladta a 20 milliárd dollárt. Ez a hatszorosa a 2014-es üzleti forgalomnak.
Az énekes egy év alatt közel 200 millió dolláros bevételt szerzett a koncertjeiből.
A Disney közlése szerint a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet a hétvégén átlépte az egymilliárd dolláros (289 milliárd forintos) globális bevételt.