#bíróság

46 millió forint megfizetésére kötelezték Szögi Lajos gyilkosait

Jogerőre emelkedett a Szögi Lajos családjának kártérítési perében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon hozott ítélet. A tiszavasvári tanár gyilkosainak összesen 46 millió forintot kell kamataival együtt megfizetniük az Olaszliszkán agyonvert Szögi Lajos családjának.


Eljárást indítanak Berlusconi ellen

Cristina Di Censo olasz bíró kedden közölte: Silvio Berlusconi olasz kormányfőt bíróság előtt felelősségre kell vonni, amiért pénzért kiskorúak szexuális szolgáltatását vette igénybe, ráadásul az egyik ilyen ügyet megpróbálta eltussolni.


Újabb bizonyítékok várhatók a moszkvai ingatlanügyben

Hétfőn írásban is benyújtja a gyanúsítottakat szabadlábra helyező végzés elleni fellebbezését a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai ingatlanügyben. Az főügyészség szóvivője szerint ebben újabb bizonyítékokat tárnak majd a bíróság elé.






Megkezdődött Stadler József büntetőpere

A vállalkozót egyebek mellett jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás kísérletével, folytatólagos adócsalással, magán- és közokirat-hamisítással, illetve a számvitel rendjének megsértésével vádolják.


Kármán Irén első fokon pert vesztett

Elutasította a bíróság Kármán Irén keresetét, amelyben az újságíró a többi között 4 millió forint vagyoni és 2,7 millió forint nem vagyoni kártérítést kért a Nemzeti Nyomozó Irodától jó hírnév megsértése miatt.






Késekkel mennek a bíróságra

A Nógrád megyei bíróságokon a biztonsági szolgálat 2010-ben megőrzésre elvett az ügyfelektől 230 kést, illetve zsebkést, 37 maroklőfegyvert, 18 gáz- és riasztópisztolyt, hat gázsprayt, egy viperát, egy pillangókést, 11 ollót, egy szikét, három villáskulcsot, nyolc csavarhúzót, három puskatöltényt, valamint két, láncos kulcsot.





Pécs kifizeti az Expo Center kivitelezőjét

A pécsi Expo Center építőjének, a Kipszer Fővállalkozási és Tervező Zrt.-nek járó vállalkozói és pótmunka díj megfizetésének módjáról határozott a város közgyűlése csütörtökön. Az összeget bíróságon ítélték meg a kivitelezőnek.


Öt évre rács mögé dugtak egy rablót

Öt év börtönbüntetésre ítélt egy 20 éves férfit rablás minősített esete miatt csütörtökön jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A másodfokon eljáró bíróság a szabadságvesztés időtartamát tekintve súlyosbította, ugyanakkor a végrehajtási fokozatot illetően enyhítette az elsőfokú ítéletet.


Százmilliós óvadékért szabadulhatna Gál György

Százmillió forintban állapította meg a Fővárosi Bíróság Gál György egykori szabad demokrata politikus, az erzsébetvárosi önkormányzati testület korábbi gazdasági bizottsági elnöke óvadékát – írta a szerdai Magyar Nemzet és a Népszava.