Nyíri Beáta, a Heves Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője a Heves Megyei Hírlapnak elmondta: amennyiben a 62 éves nyugdíjkorhatár életbe lép, az a Füzesabonyi, a Hevesi és a Hatvani Városi Bíróság jelenlegi irányítóját is érinti. A szóvivő szerint a törvényi változás a Gyöngyösi és a Hatvani Városi Bíróságon a polgári ügyek bíráskodását ellehetetlenítheti. A jogalkalmazói tevékenységet az sem könnyítené meg Heves megyében, hogy utánpótlásul a tíz helyett csak nyolc új bíró kezdhetné el a munkát, két státusz ugyanis betöltetlen maradna.
A bírák korhatár-csökkentése súlyos gondokat okozna Hevesben
Heves megye 72 bírája közül tízet érintene, ha csökkentenék a bírák nyugdíjkorhatárát. Gyöngyösön és Hatvanban ellehetetlenülne a polgári ügyek bíráskodása.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.