#bírság

Sosem járt Pesten, mégis onnan kapott bírságot

Tízezer forintra büntetett a budapesti, lipótvárosi önkormányzat tilosban parkolásért egy kiskundorozsmai nőt, aki soha nem járt a fővárosban – írja a Délmagyarország. Kiderült, valami félreértés történt, valószínűleg elgépelték a rendszámot, így a reklamáció után törölték a bírságot.



Gyógyító kozmetikum, ami nem is biztos, hogy gyógyít – 90 milliós saller jött a GVH-tól

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Cloulyn Pro Ltd. és az Assort Flex Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az MLM-rendszerben értékesített Lavylites márkanevű kozmetikai termékcsalád népszerűsítésekor, mert megalapozatlan állítások jelentek meg a termékek gyógyhatásáról és egészségre gyakorolt hatásáról, valamint azok hatékonyságáról. A jogsértésért összesen 90 millió forint bírságot szabott ki a versenyhivatal.



A GVH atomot dobott a bankokra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Bankszövetség (Bankszövetség) – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A jogsértésért összesen 4,015 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH. A Bankszövetség minden fórumon megtámadja a szerinte értelmezhetetlen döntést.


Össze kell kapnia magát a megbírságolt Banif Plus Banknak

A jegybank 49 millió forint bírságot szabott ki a Banif Plus Bank Zrt.-re, egyebek mellett a bank belső működési folyamatainak gyenge belső szabályozottsága, a hitelkockázatok elégtelen azonosítása, mérése és kezelése, illetve jelentős számú kisebb jogsértés miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn. A banknak orvosolnia kell a hiányosságokat, és beszámolnia az elvégzett feladatokról.



Kutyavilág jön a gyorshajtókra Szlovákiában

Péntektől akár ezereurós pénzbírságra is számíthat Szlovákiában az, aki jelentősen túllépi az engedélyezett sebességet. Újévtől hatályos a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása. Fizethet eztán az is, aki veszélyezteti a járdán haladó gyalogosokat – derül ki az Új Szó összefoglalójából.



Lebukott a budapesti bögrecsárda

Két személy adószám és engedély nélkül szervezett rendezvényt, ahol alkoholt is árultak ugyancsak engedély nélkül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei rajtuk ütöttek és várhatóan 280 ezer forint bírságot szabnak ki rájuk.


Burkolt reklámok miatt büntették meg a TV2-t és az állami tévét

Burkolt reklámok és a termékmegjelenítési szabályok újabb megsértése miatt összesen 1,62 millió forint bírságot szabott ki a TV2 médiaszolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – közölték pénteken. A köztévé hírcsatornáján is szabálytalanul népszerűsítettek egy családi vállalkozást egy turisztikai műsorban.




Nem tűrik többé a burkát az egyik svájci tartományban

Nagyon komoly bírságot kell majd fizetni az egyik svájci kantonban azoknak, akik nyilvános helyen az egész testet és fejet befedő burkát viselnek. Egyes muszlim kultúrákban kényszerítik a nőket arra, hogy csak ilyen viseletben léphetnek ki a házból. Ticino vagy német nevén Tessin kantonban több mint tízezer svájci frankra büntethetik azt, aki ilyen ruhában megy utcára – döntött a tartományi parlament hétfőn.




Szúnyogkartell miatt bírságolt a GVH

Versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek egymással a szúnyogirtási piac meghatározó szereplői, ezért a Gazdasági Versenyhivatal hét vállalkozásra összesen körülbelül 80 millió forint bírságot szabott ki.


Nem akar e-útdíj bírságot kapni 8 óránként? Itt egy tipp

A fuvarozók több mint tízezer folyószámlára aktiválták a bírságriasztás funkciót az e-útdíjszedési rendszerben (HU-GO) július 15-e óta, de ez csak 15 százalékos kihasználtságot jelent, pedig az ingyenes alkalmazással elkerülhetők a sorozatos bírságok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. hétfőn.