#BKK

Jövőre jön, 500 forint lehet a dugódíj Budapesten

2013 közepétől vezetik be a dugódíjat Budapesten. Egy dolog már biztos: nem a város széle lesz a zónahatár. Jelenleg kétféle alternatívát vizsgálnak a kerületek javaslatára: eszerint a külső határ a Hungária körút-Margit körút lenne, de megvizsgálják egy belső zónahatár lehetőségét is. Tarlós István főpolgármester azt szeretné, ha viszonylag magasabb, 4-500 forintos behajtási díjat szednének, cserébe a zónahatáron belül lakóknak nem kellene fizetni.



Feketek-sárga taxik furikázhatnak Budapesten

Megkezdődött a fővárosi taxirendelet-tervezet végső egyeztetése, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fővárosi Közgyűlés június 20-i ülésén fogadtatná el az új szabályozást, amelynek értelmében fekete-sárga taxik lehetnek Budapesten.


300 milliárdból tudná megtartani a BKV a pozícióit

Megköttetett a közszolgáltató szerződés a fővárosi közösségi közlekedést szervező Budapesti Közlekedési Központ és a BKV között. Mindebből azonban sem jobb szolgáltatás, sem új buszok beszerzése nem következik. A piacnyitásból viszont végre kiderülhetne, hogy mennyiért szolgáltat a BKV, és ahhoz képest lehet-e jobb áron vagy ugyanazon a pénzen minőségibb szolgáltatást beszerezni. A megkérdezett szakértőink ehelyett inkább a közszolgáltatói szerződés kiskapuiról szóltak.


Elutasította az Orangeways keresetét a KDB

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elutasította az Orangeways cég keresetét, és engedélyezte, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a BKV megkösse az alvállalkozói szerződést egyes buszvonalak üzemeltetésére - derül ki a KDB honlapjára pénteken feltöltött határozat szövegéből.


Autóval érdemes elkerülni a Kossuth teret hétvégén

Egy vasárnapi futóverseny miatt a hét végén forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban a Kossuth Lajos tér környékén, emiatt néhány BKV-járat módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).



Demonstráló taxisok: "nem egy kétszáz főből álló csőcselék" vagyunk

A hétfő délután az 56-osok terén tüntető taxisok arról beszéltek: kormányközeli cégeknek kedvezhet az új szabályrendszer, amelynek értelmében minden 10 éven felüli, 430 literesnél kisebb csomagtartós járművel rendelkező tulajdonosnak le kellene cserélnie autóját, ha tovább akar taxizni. Taxis körökben az a meggyőződés, hogy az új rendeletnek a hazánkban gyártott B-osztályos Mercedesek felelnek meg a legjobban, amiből állítólag egyes érdekcsoportok több mint 1000-et már be is rendeltek Kecskemétről.



Filmet forgatnak: lezárják a hétvégén a Hősök terét

Filmforgatás, illetve rendezvények miatt forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani a hétvégén a fővárosban; több BKV-járat módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.


Új busz Budapesten: szombattól jár a 234-es

Új buszjáratot indít a BKK: szombattól használhatják az utasok a 234-es buszt, amely Észak-Budát illetve Óbudát köti majd össze a Margitszigeten keresztül a Nyugati pályaudvarral. A járat a nyári és kora őszi hétvégéken, valamint munkaszüneti napokon napközben közlekedik.




Már a buszok is elkerülik az 1-es terminált

Május 30-ától a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának bezárása miatt sem a 200E, sem a 900-as autóbuszok nem térnek be az 1-es terminálhoz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).



Komoly akadályokba ütköznek a Pető Intézetbe tartó mozgáskorlátozottak

Miután a BKV átalakította a Széll Kálmán téri forgalmi rendjét, a Pető Intézetbe tartó mozgáskorlátozottak és családjaik csak komoly akadályokon keresztül érik el az intézetet érintő busz végállomását, s ott ráadásul olyan keskeny járdaszigeten kell várakozniuk, amelyen a kerekes székek, babakocsik alig férnek el - írta a Népszabadság kedden.


Máshogy jár a BKV a hosszú hétvégén

A pünkösdi hosszú hétvége napjain változik a tömegközlekedési és a parkolási rend Budapesten. Szombaton a tömegközlekedési járatok a szokásos hétvégi, 27-én és 28-án, vasárnap és hétfőn pedig az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint közlekednek.


"Ez valami förmedvény" – több ezer taxis tűnhet el az utakról

Szigorú műszaki követelmények, egyendizájn – az ötleteket már bedobták, a főváros ígéretével szemben mégis megrekedtek a taxisokkal folytatott egyeztetések. A BKK tervei a szakszervezetek szerint köszönőviszonyban sincsenek a korábban megbeszéltekkel, ezért a taxisok tüntetni fognak.



Nem bírságolhatnak azonnal az ellenőrök a bérletigazolvány miatt

A BKK ellenőrei ezután is fokozottan ellenőrzik a bérletigazolványok érvényességét, de "a beérkezett visszajelzések alapján" enyhítik a lejárt igazolvány miatti szankciókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ez azt jelenti, hogy az ellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és csak akkor bírságolnak, ha az utas a figyelmeztetést követő 8 napon belül nem cseréli ki a lejárt bérletigazolványt.