#BKK

Blikk: magasvasút épülne az Örs vezér terén

Magasvasút lehet a gödöllői HÉV-ből, illetve a 2-es metróból – értesült a Blikk. A vonatok hídszerű építményen, az autók és a gyalogosok fölött haladnának. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) európai uniós támogatást kapott a tervek elkészítésére.


Parkolóépítésre is kérhetnének adót az önkormányzatok

Egyelőre csak kormányzati munkaanyagban szerepel a "parkolóépítési hozzájárulás" kifejezés, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatok vethetnének ki adót parkolók kialakításáért. Azt, hogy kinek, mennyit kell majd fizetnie és mi alapján, még nem lehet tudni. Csak az biztos, hogy nincs az a lakossági sarc, amely a főváros parkolási gondjait önmagában megoldaná.




Ismét sztrájkolhatnak a BKV-dolgozók

Elégedetlenek a BKV dolgozói, mert úgy érzik, juttatásaik veszélybe kerültek, és a BKV kötbérezése is a dolgozókon csapódhat le - mondta Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke csütörtökön.



Karbantartás lesz a hétvégén a H8-as és a H9-es HÉV-vonalakon

Karbantartási munkálatok miatt május 12-13-án, szombaton és vasárnap, valamint május 19-20-án, szombaton és vasárnap a H8-as vonal szerelvényei csak Kerepes és Gödöllő között járnak, míg a H9-es viszonylat vonatai egyáltalán nem közlekednek. A HÉV által nem érintett állomásokra pótlóbuszokkal lehet eljutni.



Gyorsabban járhat a 3-as metró

Emelte a sebességkorlátot a 3-as metró vonalán a BKV, a szerelvények az óránkénti 20 helyett 40 kilométeres sebességgel haladhatnak az érintett szakaszon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán a Facebook-oldalán.



Kínzó buszhiány a BKV-nál - nincs ki a négy kerék

A szükségesnél kevesebb buszt tud csak közlekedtetni a BKV, mivel április 30-án lejárt 98 jármű alvállalkozói szerződése. Korábban ezekkel a buszokkal együtt is napi 20-25 busszal kevesebbet tudtak forgalomba állítani, az öreg buszok közül pedig rendszeresen 200-300 leáll a forgalomban. A BKV kénytelen bevetni a még át nem alakított buszait. A Budapest Közlekedési Központ (BKK) szerint nem kell izgulni, mert „vannak terveik”.


Döntött az Európai Bizottság az 1-es és 3-as villamosokról

Jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 1-es és 3-as villamosok felújítására, illetve az 1-es villamos Rákóczi hídon történő átvezetésére vonatkozó projektjét az Európai Bizottság. A mostani döntés jelentős előrelépés a Budapest két fontos körgyűrűs villamosvonalának korszerűsítésében, a döntés nyomán véglegessé vált, hogy a BKK által benyújtott 41 milliárd forint összértékű projekt megkapja a 94%-os intenzitású uniós támogatást.


Megvertek egy BKV-ellenőrt a Klinikáknál

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik jegyellenőrzést végző munkatársát bántalmazta egy jegy nélkül utazó férfi vasárnap délután a 3-as metró Klinikák állomásánál - közölte a fővárosi cég közleményben az MTI-vel. Az elmúlt négy hónapban már 36 alkalommal érte támadás a jegyellenőröket.




Megint füstöl a 3-as metró

Nem jár a metró a Deák tér és a Nagyvárad tér között - közölte Erős János, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere szerda este az MTI-vel.


Vizet oszt a BKK a fullasztó Mercedes-buszokon

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) soron kívüli intézkedéseket kért a BKV-tól azért, hogy az ideiglenesen forgalomba állított Mercedes Citaro autóbuszok klímaberendezéseit beüzemeljék. Ahol nincs klíma, és az ablakok sem nyithatóak, a jegyellenőrök vizet osztanak.


Ellenőrök elől menekült a bliccelő, amikor elgázolták

A jegyellenőrök és közterület-felügyelők elől akart elmenekülni az a fiatal férfi, akit szerda reggel halálra gázolt egy furgon a budapesti Hungária körút és Thököly út kereszteződésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és Budapest Főváros Közterület-felügyelete.