Újra jár a 3-as metró a két ünnep között
December 23. és január 2. között este és hétvégén is közlekedik majd a 3-as metró. Csakúgy, mint az adventi vasárnapokon. De csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
December 23. és január 2. között este és hétvégén is közlekedik majd a 3-as metró. Csakúgy, mint az adventi vasárnapokon. De csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
hvg.hu
Idén már született egy formabontónak nevezhető újítás a budapesti metróhálózattal kapcsolatban, és a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ezt meg lehetne fejelni egy újabbal, még ebben az évben.
hvg.hu
Könnyebb lesz eljutni vásárolni decemberben, nem kell a metrópótlóra várni.
hvg.hu
Milliárdokat költöttek el a vásárlók a fekete pénteken, és nem maradtak el a szokásos trükközések sem. Mészáros Lőrinc cégei újra nagyot mentek, a BKK rájött, hogy hétvégenként éjjel sokan utaznak a városban, a MÁV pedig bocsánatot kért, amiért Szolnokig túszul ejtette utasait. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.
MTI
Már a fólia is rákerült azokra az autókra, amelyek egy új közösségi autómegosztó rendszerben állnak majd csatasorba. Könnyen lehet, hogy a BKK tervezett carsharing rendszeréről van szó.
hvg.hu
Egy bliccelő utassal szemben intézkedtek, emiatt állították le a 3-ast és a 62-est ma reggel.
hvg.hu
Újra lefejlesztette a T-Systems a BKK online jegy- és bérletértékesítési rendszerét, aminek korábbi verzióját nyáron súlyos hibák miatt kellett visszavonni. Az új verziót szerdán átadták a közlekedési vállalatnak, és javasolják, hogy élesítés előtt még etikus hackerek bevonásával is próbálják ki. Úgy tűnik, ebben a kérdésben a cég tanult a nyári fiaskóból, amikor óriási felháborodást generált a rendszerük biztonsági hibáját leleplező 18 éves srác rendőrségi meghurcolása.
Egy lépéssel közelebb került a budapesti tömegközlekedés a nyugat-európai színvonalhoz.
hvg.hu
Egy XV. kerületi ház lakói egyszer csak azon kapták magukat, hogy a metrópótló villamos elállja a garázsukat.
hvg.hu
Kivették a 3-as metrót az elektronikus jegyrendszer első köréből, a fejlesztés pedig egyre tovább nyúlik. Az e-jegy bevezetésétől évi ötmilliárd forint többletbevételt vár a főváros.
Szalai Anna
A BKK szerint több oldalon tévesen jelent meg, hogy januártól kötelező lesz közlekedési kártyát használni Budapesten.
hvg.hu
A józsefvárosi rendőrök közben keresik azokat a sértetteket, akik a Nagyvárad téri metróaluljáróban található jegyautomatákból vásároltak és nem kapták meg a visszajáró pénzt.
hvg.hu
Busszal pótolják a 4-es, 6-os villamosokat a Blaha Lujza tér és az újbudai végállomások között. Az utasok panaszkodnak, hogy nem férnek fel a pótlóbuszokra.
hvg.hu
A BKK volt vezérigazgatójának Facebook-oldalát múlt pénteken törték fel hackerek. Vitézy Dávid az oldalt újra használhatja már, de a korábbi posztjai elvesztek.
hvg.hu
Az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint kölcsönzött munkaerővel pótolnák a hiányzó ellenőröket, ügyfélszolgálatosokat, adminisztratív dolgozókat.
hvg.hu
A BKV szerint a "pótsofőrök" ugyanolyan értékűek, mint a főállású sofőrök.
MTI
Útlezárással, egyirányúsítással és kavarodással indult az építkezés a fővárosi 1-es villamos tervezett pályája mellett az ATV szerint.
hvg.hu
Négy munkanap telt el a 3-as metró kiesése óta, folyamatosan nyomon követtük a metrópótlást a csúcsforgalomban. A buszoknál nincs gond, a villamosok azonban döcögnek.
Zelki Benjámin
Délelőtt 10 órára már félórás késést szednek össze. A BKV, a BKK és a Budapest Közút operatív stábülést hívott össze.
hvg.hu