Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#blogok

MTI Tech

Nincs több anonim blogolás Oroszországban

A most elfogadott törvény többek között előírja, hogy minden blogger, akinek a honlapját háromezernél többen keresik fel naponta, köteles regisztráltatni magát a médiafelügyeletnélés fél évig minden adatot köteles megőrizni. A bloggereknek, akik ezentúl kötelesek a nevüket is közzétenni a honlapon, ellenőrizniük kell az általuk közzétett információk hitelességét, és közölniük kell a látogatóik számára érvényes korhatárt.

MTI Tech

Blogoktól paráznak a kínai bürokraták

Az elmúlt hónapok internetes leleplezései után a kínai hivatalnokok több mint fele tart a mikroblogok erejétől - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Dezső András Tech

Lelepleztük az egyik hírcsárdást - videó

A Goldenblog díjátadón riporterünk egy profi szakértő segítségével próbált kiigazodni a blogoszféra világában. Kiderült, hogy a bloggerek nem öltöznek fel egyedien, viccesnek szánt blogot pedig úgy tudunk írni, ha elfelejtjük Sas Józsefet. Videó.

techline.hu Tech

Vége a blogoknak? Vagy mégsem?

Egyesek ugyan már évek óta temetik, de a "blogoszféra" ennek ellenére úgy tűnik, továbbra is virágzik.

hvg.hu Kult

Vasárnap zárul a Goldenblog 2011 közönségszavazása

Közel kétezer blog közül válogathatott a közönség 9+1 kategóriában. Hétfőre virradóra kiderül, hogy a közönségszavazatok alapján mely blogok végeztek az élen. Ám az idei Goldenblognak ezzel nincs vége...

techline.hu Tech

Megjelent a végleges Wordpress 3.2

Megjelent a népszerű Wordpress "blogmotor" (kicsit azért már túl mutat a rendszer az egyszerű blogmotoron) legújabb...

techline.hu Tech

Blogbazár: új rovat a techline-on

Új rovatunkban, amely a Blogbazár elnevezést kapta, az IT-s blogok világába kínálunk betekintést, persze a teljesség...

techline.hu Tech

A legújabb őrület: élő blog

Sokan vezetnek virtuális naplót az interneten, hogy gondolatokat, híreket osszanak meg az egész világgal.

techline.hu Tech

A meztelenre vetkőztető jelszó

Lassan minden online szolgáltatásnál szükség van jelszóra, méghozzá olyanra, amit nem lehet egykönnyen kitalálni, vagy...

hvg.hu Napi merítés

Az új média teljesen tiszteletlen

Az új média tiszteletlensége kétségtelen. Honlapok, de főként blogok az irónia tárgyává tesznek bármilyen kezdeményezést, mely egységet, békét és rendet szeretne - olvasható a Méltánysság-blog friss bejegyzésében.

techline.hu Tech

Kihalnak a blogok?

"Temetik a blogot" - írta néhány ezelőtt a Médiapiac.com.

1 2 3
A Nemzetközi Valutaalapnál is Varga Mihály lép Matolcsy György helyébe

A Nemzetközi Valutaalapnál is Varga Mihály lép Matolcsy György helyébe

Kukáz egy funkciót az Instagram

Kukáz egy funkciót az Instagram

Huszonegy momentumos ellen indítottak eljárást a Kossuth rádiós akció miatt

Huszonegy momentumos ellen indítottak eljárást a Kossuth rádiós akció miatt

Bíró döntött arról, hogy Trump nem állíttathatja le a Szabad Európa finanszírozását

Bíró döntött arról, hogy Trump nem állíttathatja le a Szabad Európa finanszírozását

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

Erdő Péter bíboros ellen is eljárást kezdeményezett egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

Hónapok után végre megérkeztek a mobiltartó iskolai szekrények az iskolákba, fogvatartottakkal gyártatta le őket az állam

Hónapok után végre megérkeztek a mobiltartó iskolai szekrények az iskolákba, fogvatartottakkal gyártatta le őket az állam

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

A címlapról ajánljuk