Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bombafenyegetes

hvg.hu Itthon

Bombával fenyegettek egy Váci úti bankot

Hétfő délután érkezett a fenyegetés, hogy bombát helyeztek el az Axánál. A hatóságok kiürítették és átvizsgálták az épületet, robbanószerkezetet nem találtak.

hvg.hu Itthon

Kirúgott mentős az oslói magyar túszejtő

A 41 éves férfi az után utazott ki Norvégiába, hogy elbocsátották állásából. A túszejtésről további részletek derültek ki: a férfi egy szobalányt kötözött meg, és Mercedesszel szeretett volna elmenekülni. Szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.

hvg.hu Világ

Bombapara a Qatar Airways manchesteri járatán

A brit királyi légierő gépe kísérte a manchesteri repülőtérig a Qatar Airways Dohából érkező járatát, mert a fedélzeten bombával fenyegetőzött az egyik utas – jelentették a nagyobb hírügynökségek és hírtelevíziók. A BBC szerint egy férfit őrizetbe vettek. A gép érkezésekor egyetlen másik repülő sem szállhatott fel illetve le Manchesterben körülbelül 25 percen át.

HavariaPress Itthon

Bombával fenyegette meg Ferihegyet egy nő

Három órán belül elfogta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) azt a nőt, aki csütörtökön bombarobbantással fenyegette meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.

1 2 3 4 5 6 7
Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Der Spiegel: Napjaink Caliguláját Donald Trumpnak hívják

Der Spiegel: Napjaink Caliguláját Donald Trumpnak hívják

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

A címlapról ajánljuk