Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bombariadó volt csütörtökön a kaliforniai Infinity Ward nevű játékstúdió irodájában, az épületet több száz alkalmazottnak kellett elhagynia.
Kiürítették a több Call of Duty játékot is fejlesztő Infinity Ward kaliforniai irodáját csütörtökön, miután a hatóságokhoz arról érkezett bejelentés, hogy bomba van az épületben – írja a Kotaku.
Az irodát csütörtök reggel evakuálták a rendőrök, egy, a lapnak nyilatkozó alkalmazott szerint mindenkit biztonságban kitereltek az épületből, azt azonban nem tudni, hogy a hatóságok találtak-e bármilyen gyanús szerkezetet, ezt ugyanis nem közölték.
Az Infinity Ward több Call of Duty játékon is dolgozott, az utolsó, általuk szignózott epizódot, az Infinite Warfare című részt két évvel ezelőtt, 2016 novemberében készítették el. Az idei, Black Ops 4-et már egy másik stúdió, a szériát meghonosító Treyarch dobta piacra.
Az Infinity Wardot érintő, csütörtöki bombafenyegetés érdekessége, hogy néhány nappal korábban, kedden szintén hasonló okok miatt a Facebook Menlo Park-i főhadiszállását is kiürítették. Levélbombával kapcsolatos fenyegetések értek korábban több ismert hollywoodi színészt is, de a milliárdos Soros György és a volt amerikai elnök, Barack Obama postacímére ugyancsak érkezett gyanús csomag. A hatóságok nem közölték, lehet-e összefüggés az esetek között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.