Ukrán ügyészség: Megkínozták az orosz fogságban meghalt ukrán újságírónőt
Elektromos áram nyomait, zúzódásokat, törött bordát fedeztek fel az ukrán orvosszakértők.
Elektromos áram nyomait, zúzódásokat, törött bordát fedeztek fel az ukrán orvosszakértők.
Csupán másodjára fordult elő, hogy három péniszt azonosítottak egy embernél – a mostani eset azért is érdekes, mert jó eséllyel a férfi nem is szerzett tudomást erről az élete során.
78 évig élt három pénisszel egy férfi – mindez a boncolásakor derült ki.
Először boncoltak fel egy jégkorszakból származó, mintegy 44 ezer évvel ezelőtt elpusztult farkast – számoltak be a kutatást végző jakutföldi tudósok.
A sztár Rio de Janeiro-i koncertjét extrém melegben rendezték meg, a hőmérő 39 fokot mutatott, de az érzethő csaknem 60 fok volt.
A színész halálához a most kiadott boncolási jegyzőkönyv szerint fulladás, koszorúér-betegség és a buprenorfin nevű szer hatása is hozzájárult.
Az ügyben lezárult a belső vizsgálat és a belügy is ellenőrzött, utóbbi szerint minden rendben van.
A Gyulai Kórház szerint az EESZT technikai hibája miatt került hibás vizsgálat a rendszerbe.
Félmillió eurót, mintegy 188 millió forintot érő „lebegő aranyat”, azaz ámbrát talált egy patológus a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma partjainál elpusztult bálna boncolásakor a tengeri emlős bélrendszerében.
A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapítása szerint a halál nem az intézkedés következtében állt be – közölte a hatóság.
Két-három éves korában pusztulhatott el az a medve, amelynek maradványait tökéletes állapotban őrizte meg a szibériai örök fagy.
A 29 éves Gonzalo Montoya Jiménez nem mutatott életjeleket, ezért az őt vizsgáló orvos halottnak nyilvánította – majd ugyanígy tett két másik is. A férfi azonban nagyon is élt.
Egy 32 éves nő is úgy járt, ahogy Janecskó Kata. Mindketten élnek.
Laboreredményét kereste, saját boncolásáról talált dokumentumokat az EESZT-ben egy nő.
Levélben emlékeztette egy két éve kiadott utasításra a kormányhivatalokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Kérdés, hogy a túlterhelt egészségügyben ezt meg tudják-e valósítani.
A boncolási jegyzőkönyv megerősítette, hogy az argentin világbajnok akut tüdőödéma miatt hunyt el.
Magyar György ügyvéd ingyen vállalta az ügyet.
A patológusok a hamvasztásos temetést javasolják.
Tömegszerencsétlenségek vagy természeti katasztrófák esetén rugalmasabb lesz a procedúra.
Az értelmi fogyatékos, állandó gondozásra szoruló férfit tüdőgyulladással kezelték. A boncolás során a gyomrából és a nyelőcsövéből is fakockák kerültek elő.