Kulcsár Attila szabadlábon
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a pénteki tárgyaláson.
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a pénteki tárgyaláson.
Az iratismertetés után a hétfői tárgyaláson elkezdték a Kulcsár Attila ügyészek előtti vallomásról készült 2004-es videofelvételek megtekintését, ez a következő, szerdai tárgyaláson befejeződhet, és még aznap megkezdheti vallomástételét Kerék Csaba másodrendű vádlott.
Kulcsár Attila szerint az eddigi eljárásban "alapvető tévedések, megalapozatlanságok voltak a nem megfelelő tőkepiaci ismeretek miatt", s ő most a vallomásával segíteni szeretné a bíróságok munkáját.
A Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú eljárásában, a Fővárosi Bíróságon szerdán tartott első tárgyaláson lezárul az iratismertetés és várhatóan a következő, péntekre kitűzött tárgyaláson kezdheti meg vallomását az elsőrendű vádlott.
Romániában is büntetőper indult a napokban a brókerbotrány kapcsán, melyben a magyarországi eljárás három vádlottját kívánják bíróság elé állítani - mondta védőbeszédében a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön az egyik olyan vádlott ügyvédje, akinek védencét mindkét büntetőperben felelősségre akarnak vonni.
A Fővárosi Ítélőtáblán ma jelölik ki a brókerbotrány ügyében a másodfokú eljárás bírói tanácsát - írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet.
Megkezdődött Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult büntetőügyének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. A bíróság elnapolta a pert, mert újabb bizonyítási eljárást, így Kulcsár Attila ismételt meghallgatását tartotta szükségesnek.
Bácskai-ügy: egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a dandártábornokot. A maffiaközpont korábbi vezetőjét bűnpártolással vádolták a Kulcsár-ügyben.
Több kormánytagot is meghallgatnak tanúként szerdán a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének a K&H-üggyel összefüggő büntetőügyének megismételt eljárásán Szegeden.
Jogerősen pénzbüntetésre enyhítette Kodela Lászlónak, a MEH korábbi helyettes államtitkárának adócsalás miatt első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla.ú
Bácskai János korrekten járt el, végezte a munkáját - mondta Kulcsár Attila a maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen indult büntetőügy megismételt eljárásán hétfőn Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt.