Megtaláltuk, ki volt a bedőlt Buda-Cash és a Hungária Értékpapír könyvvizsgálója
Kicsi a világ, éveken keresztül ugyanaz volt az auditor a két lekapcsolt brókerháznál. Tavaly aztán volt némi változás.
Kicsi a világ, éveken keresztül ugyanaz volt az auditor a két lekapcsolt brókerháznál. Tavaly aztán volt némi változás.
A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöke szerint egyértelműen vizsgálni kell a könyvvizsgáló felelősségét a brókerbotrányban. Az MNB felügyeleti jogköre kizárólag a kibocsátási tájékoztatókra és a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségek betartására korlátozódik, ezért a könyvvizsgálókra fokozott felelősség hárul Windisch László szerint.
Köztörvényes lopás, hogy valaki 150 milliárd forint nem létező kötvényt elad az embereknek – mondja a Quaestor-botrányról Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Még ő és kollégái sem értik most, hogyan tudta megvezetni a felügyeletet a Quaestor az informatikai rendszer manipulálásával. A hallgatás itt és most egyenlő a felelősséggel, húzza alá, és nem csak a jegybanknak mint felügyelő hatóságnak van sara. Úgy tartja, bár a nagy riadalomnak vége, de a bizalmatlanság nem fog elmúlni egyhamar, az emberek gyanúval fognak tekinteni a pénzügyi eszközökre és kezelőikre.
Gyakoribb ellenőrzés a befektetési szolgálatóknál, átfogó vizsgálat három évente, az ügyfélállomány alakulásának követése – a többi között ilyen intézkedéseket javasol az MNB a pénzügyi ellenőrzés szigorítására. Emellett 20 millióról 500 millió forintra emelnék a személyi bírság felső határát, és a Befektető-védelmi Alap feltőkésítését is javasolják. Az ajánlott intézkedések között van az is, hogy a befektetési cégek vezetőit csak előzetes engedéllyel nevezhessék ki.
A nagy lebuktató szerepében tetszelgő Magyar Nemzeti Bank az elmúlt pár hónapban többször is kapcsolatba került a Quaestor-csoporttal, engedélyt adtak a 70 milliárdos kötvényprogramjukra, egy bank megvásárlására, ellenőrizték is a brókercégüket, mégsem gáncsolták el a most bebukott vállalkozást. A Fidesz új kommunikációs hadjáratba kezdett, megnéztük, mi igaz abból, amit Rogán Antal állít.
Bravúrosnak szánt leleplezéseivel eddig inkább csak fokozta a brókercégek bedőlése miatti pánikot a jegybank – írja az e heti HVG.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azonnali tájékoztatást kért az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) a közelmúltban bedőlt brókercégek nemzetbiztonsági kockázatairól. Molnár Zsolt egy szerdai háttérbeszélgetésen Simicska Lajos mondataira is reagált: reméli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megjelenik a testület előtt és tisztázza a személyét érő vádakat.
Házkutatást tartanak a Quaestor cégcsoport budapesti székházában – erősítette meg az MTI értesülését szerda délután Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató jogi képviselője. Eközben a brókerbotrányok által érintett másik cég, a Buda-Cash ügyében elrendelték három személy előzetes letartóztatását.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a Buda-Cash hiányosságaira, amelynek az a lényege, hogy nem a szolgáltatott információkat használják, hanem a helyszínen generáltatják az adatokat, amelyet a Buda-Cash és a Quaestor sem tudott előállítani – mondta a jegybank felügyeleti szóvivője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Levelet küldött ügyfeleinek az Equilor brókercég, hogy biztosítsa őket, megtakarításaik "mindig biztonságban voltak és vannak". Korábban a legnagyobb független brókercég, a Concorde is hasonló üzenetet küldött az ügyfelek megnyugtatására.
Ügyfelek nyugtatták egymást és magukat a csődbe ment Quaestor-csoport egyik budapesti irodája előtt. Az éppen a fiók előtt dolgozó utcaseprő is kis híján ráfaragott.
Megkezdi 73 ezer ügyfél kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a DRB bankcsoport felszámolásával kapcsolatban. Első körben összesen 103 milliárdot fizetnek ki, az érintettek mától postán kapják meg az összeget.
A Buda-Cash-botrányt követően, több kérdéssel megkerestük múlt héten a Quaestor-csoportot, ami után személyesen jött el a hvg.hu-hoz a cég kommunikációs vezetője, és átnyújtott egy levelet. Abban figyelmünkbe ajánlották nyomatékosan, hogy 2-3 évig terjedő börtönt, esetleg akár milliós nagyságrendű sérelemdíjat kockáztatunk, ha üzleti titkot nyilvánosságra hozunk.
Több tucat ügyfél áll sorban reggel óta a Quaestor ügyfélszolgálata előtt, mióta kiderült, hogy az MNB részlegesen felfüggesztette a Questor Értékpapír Zrt.-t.
Eltérően értelmezi a Quaestor-kötvényesek kártalanítási esélyeit a Befektető-védelmi Alap (Beva), az érdekvédelmi szervezet, illetve a jogi szakértő is. Egy a biztos: jogviták, perek özönére lehet számítani, mielőtt a befektetők pénzt látnak – ha egyáltalán látnak. A nyerő az lehet, aki a bedőlt Buda-Cash brókercégénél tartotta a Quaestor-kötvényeit, vagy esetleg a fiktív papírból vásárolt.
A DRB bankcsoport felszámolása miatt 73 ezernél is több betétes számára fizet kártalanítást az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), első körben 103 milliárd forint értékben. A legtöbb károsult Pécsen, Budapesten és Kaposváron él, de akadnak közöttük amerikai, ausztrál, iráni, ghánai és marokkói állampolgárok is.
Gyorsított eljárással tárgyalhatná áprilisban a parlament a brókercégek szabályozásáról szóló módosító indítványokat.
Három gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta az ügyészség a Buda-Cash-ügyben – közölte a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.
Maradéktalanul megvan és rendelkezésre is áll az ügyfeleik pénze – közölték a legnagyobb hazai tulajdonú, bankoktól független brókercég, a Concorde tulajdonosai. Azt írták, az MNB szokásos vizsgálata részben már lezajlott náluk, és a hatóság negatív megállapításokat nem tett.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a magyar pénzügyi szektorról és a budapesti értéktőzsdéről közölt összeállítást kedden.