A rászorulók étkeztetési idején és a szilveszteri tűzijátékkal is spórol Rákosmente fideszes polgármestere
A polgármester az energiával akar spórolni, amire szerinte természetesen „az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt van szükség.
A polgármester az energiával akar spórolni, amire szerinte természetesen „az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt van szükség.
hvg.hu
Gyerekeknek hirdettek pályázatot arról, milyen szuperhőshöz méltó tulajdonságokkal ruháznák fel a női rokonaikat; a válaszaik alapján született falfestmény a Rákóczi-híd lábánál.
hvg.hu
A fiút emberölési kísérlettel gyanúsítják, és egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe helyezik.
hvg.hu
Azóta az is kiderült, miért.
A fővárosi 3D-s vetítések árai már 3 ezer forint fölött vannak.
hvg.hu
Egy veszélyesnek számító kereszteződésben zúzta le a sofőr az autóját és a furgont.
hvg.hu
Vágó Gábor azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl csak momentumos szóróanyaggal fogja felszedni azt, ami a kutyája után marad.
hvg.hu
A rendezvényt egy ukrán egyesület hirdette meg, ukrán nyelven.
hvg.hu
A szemétszállítókat képviselő szakszervezet a jövő héten kezd tárgyalni a fenntartóval, november közepére ígéri az első eredményeket.
hvg.hu
Állománygyűlésről indult, a rezsiszámlák robbantották be a fővárosi kukások elégedetlenségét, amelynek keretében bár hivatalosan nem sztrájkoltak, „demonstrálták”, hogy nem jók a kukásautók. Most erős kompromisszumokkal, de megállapodtak és már elviszik a szemetet, bár a fizetésemelésekről még tárgyalni fognak. A főváros politikailag kínos napokon van túl, de akár még jól is kijöhetnek az ügyből a kormánnyal való összevetésben.
Tarnay Kristóf Ábel
A Lego szombaton újranyíló legnagyobb budapesti boltjában új szolgáltatás indul: érintőkijelzőn tervezhetünk saját figurát, amit felületnyomtatnak nekünk és aztán gyorsan össze is tehetjük a kis alkatrészeit. Ez a Minifigure Factory.
Karácsony Gergely pénteken azt mondta: egyelőre nem tudja pontosan, miből fogják finanszírozni a prémiumot.
A majdani épület helyén jelenleg parkoló van, még zajlik az engedélyeztetési eljárás.
hvg.hu
Megállapodott a kukások szakszervezetével a Budapesti Közművek, 200 ezer forintot kapnak a szemétszállításban dolgozók.
hvg.hu
A dolgozók követelései egyelőre nem teljesültek, a polgármester csupán átvette azokat.
hvg.hu
A Budapesti Közművek azt állítja, hogy a kukaholding mintegy tízmilliárd forinttal tartozik, ha ezt kifizeti az állami cég, akkor újraindulhat a szemétszállítás.
hvg.hu
A kortárs művészeti seregszemlét felkeresők testközelből találkozhatnak a Jeff Koons-féle különleges 8-as BMW-vel és a bajor márka egyéb egyedi újdonságaival.
Budapest több pontján sem vették fel a munkát a kukások, akik arra panaszkodnak, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció. A fővárosi szemétszállító cég elismeri, hogy bajok vannak, de ők az állami kukaholdingra hárítják tovább a felelősséget. A budapestiek pedig kíváncsian várják, mikor viszi el valaki a szemetet. Összegyűjtöttük, mi történik épp, és mi történhet ez után.
Sztojcsev Iván
A tankerületi központ indoklása az volt, hogy kisebb lett az osztálylétszám. Igaz, az osztálylétszám keretét pont ők csökkentették.
hvg.hu
Nyilván nem azért, mert a főváros nem tudja megfizetni a kukásait.
hvg.hu