Zajra számíthatnak az Országház környékén lakók
A „garanciális zajvédelmi előírásokat” kormányrendeletben rögzítették.
A „garanciális zajvédelmi előírásokat” kormányrendeletben rögzítették.
A 15 éves Kristijan Dukelicnek kedden veszett nyoma.
HVG
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtti szakaszról tiltják ki az autókat.
HVG
Nemcsak a hajóval közlekedőknek, hanem a fürdőzőkek is óvatosnak kell lennie.
HVG
D. Kovács Róbert Antal szerint Lázár Jánosnak májusban jelezte is, hogy szeretnék, ha náluk épülne meg az intézmény.
HVG
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A Tisza nem enged abból, hogy újratárgyalják a főváros OTP-s hitelszerződését, amivel a pártelnök szerint bedöntheti a Fidesz Budapestet.
HVG
A 19-20 órás zárási időpontok sokaknak koraiak voltak.
HVG
Várhatóan Újpalotán egy egykori közmédiás híradós fog indulni.
HVG
A fővárosi képviselő szerint több százezer embert sértett meg a Fidesz budapesti frakcióvezetője.
hvg.hu
A főpolgármester szerint van élet a rendszeren kívül, ami szebb is és szabadabb is.
hvg.hu
Karácsony Gergely, Hernádi Judit, Kovács Patrícia és Rainer-Micsinyei Nóra is beszédet mondott a Pride-on. Összeszedtük a felszólalások legfontosabb gondolatait.
HVG
A hatóság szerint azért, mert nem fellebbeztek ellene, de a szervező főváros szerint nem is kellett engedély a szombati rendezvényre a rendőrségtől.
HVG
A szombati Pride felvonulásról tart nemzetközi sajtótájékoztatót Karácsony Gergely főpolgármester és Hadja Lahbib, esélyegyenlőségért felelős uniós biztos. Kövesse az eseményt a hvg.hu-n.
HVG
Kinek van igaza a Budapest és a kormány közötti pénzügyi vitában?
A hétfőre elnapolt közgyűlési ülésre is beterjesztették azt a javaslatot, amelyben elítélnék a Budapest Büszkeség nevű rendezvényt.
HVG
A lap méltatja Karácsony Gergelyt, mert a kormánnyal dacolva mindent megtesz az idei Pride megmentéséért.
hvg360