#Budapest
Visszautalta a főváros számlájáról inkasszózott milliárdokat az államkincstár
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
HVG
Kitüntette az V. kerület a Jeszenszky házaspár segítségére siető férfit
Kézdi-Schlachta László bátorságát oklevéllel ismerte el a polgármester.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
Újabb sétálóutcákkal bővül Budapest belvárosa, a bulinegyedet is érintik a változások
Június utolsó hetében új forgalmi rend lép életbe Belső-Erzsébetvárosban.
hvg.hu
Újra kiírta a főváros a BKK és a BKV vezérigazgatói pályázatát, miután az előző kör eredménytelen lett
A két talán legfontosabb önkormányzati cég eddigi vezetői más-más okból, de távoztak, az új vezérigazgatókat kereső előző pályázatok pedig részben politikai csatákon elvéreztek, ezért most új pályázatokat hirdetett a főváros.
HVG
Karácsony szerint a kormány belátta, hogy önmagának is árt, és korrigál
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most a bíróság inkasszót megakadályozó döntése után visszakapnak. Általában pedig úgy látja, tudják rendezni a viszonyukat a kormánnyal, amely talán most hajlandó segíteni.
HVG
Megadták az engedélyt a Körszálló bontására
A tornyot a negyedéig bontják vissza, és ami megmarad belőle, azt is átalakítják.
HVG
Hajnalban kigyulladt egy csepeli lakás: egy idős férfi meghalt, párját az ablakon keresztül mentették ki
A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.
hvg.hu
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Karácsony Gergely viszont úgy látja, ahogyan Rákosrendezővel, úgy az azonnali jogvédelemmel kapcsolatban sincs igaza a miniszternek.
HVG
A Hatvannégy Vármegye azt állítja, hogy kiderítette és lefoglalta a Pride útvonalát
A főváros a következő napokban ad tájékoztatást a rendezvényről.
HVG
Erzsébetvárosi lakásban működő droglaborra csapott le a rendőrség
A lakás tulajdonosát őrizetbe vették, lefoglaltak tőle 150 adag amfetamint, 90 adag marihuánát, négymillió forintot, valamint a drog előállításához szükséges eszközöket és vegyületeket.
HVG
Döntött a bíróság, kamatostul visszakapja a 10 milliárdot az Államkincstártól a főváros
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is, így a Magyar Államkincstárnak nemcsak a május végén leemelt pénzt kell visszafizetnie, de a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozva sem indíthat beszedést a Fővárossal szemben augusztusig.
HVG
A Főpolgármesteri Hivatal szerint Budapestnek nem kerül pénzbe a Pride szervezése
A Budapesti Büszkeséggel kapcsolatban felmerülő költségeket a társszervező, a Szivárvány Misszió Alapítvány fedezi.
HVG
Kormány: Bezzeg a Pride-ra van pénz!
A kormány arra reagált, hogy Karácsony Gergely bejelentette: a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
HVG
Karácsony bejelentette, hogy a főváros rendezi meg a Pride-felvonulást
Karácsony Gergely azt mondta, felélesztik azt a hagyományt, hogy szabadságünnepet tart a város. A korábbiakat a szovjet csapatok kivonulására emlékezve tartották, az idei neve Budapesti Büszkeség lesz.
HVG
A drágulás miatt harmadára esett a hitelből megvásárolható lakások száma
Ezen a mostani hitelcsúcs sem tud változtatni – mondja a szakértő.
hvg.hu
Megvan az ország legjobb iskolája
Több mint 14 ezer szavazat érkezett a győztes Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézményre.
hvg.hu
Az FBI segítségével találták meg a 16 éves ukrán menekült fiút, aki budapesti iskolákat fenyegetett robbantással
Egyelőre nem tudni, miért fenyegetőzött, de a közösségi médiában zavaros üzenetet tett közzé.
HVG
Lázár János a gyűlöletkeltő turnéját arra használja, hogy elterelje a figyelmet minisztériuma totális kudarcáról – Vitézy Dávid a Fülkében
Az első nyári hétvégén letérdelt a MÁV, a főváros pedig kis híján csődbe rohant. A két helyzetben közös, hogy még egyiket sem sikerült megoldani. A kormánynak mindenesetre nem érdeke csődbe vinni Budapestet – mondta Vitézy Dávid, akivel Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a HVG közéleti podcastjában.
-
Kacskovics Mihály Béla
-
Siteri Nóra
-
Vörös László
Kúria: A rendőrségnek újra kell vizsgálnia a Pride napjára tervezett szivárványos tüntetés jogszerűségét
A rendőrség nem bizonyította megfelelően, hogy a bejelentett felvonulás ellentétes lenne a gyülekezési törvénnyel.
hvg.hu