Tarlós: mindenki tudja, hogy Budapest közigazgatási struktúrája nem jó
A főpolgármester szerint a budapesti közigazgatás esetleges átalakítását legalább egyéves vitának kell megelőznie.
A főpolgármester szerint a budapesti közigazgatás esetleges átalakítását legalább egyéves vitának kell megelőznie.
MTI
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a Fővárosi Választási Bizottságnak érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítania a Tarlós István fővárosi címeres plakátjait sérelmező kifogásokat. Az NVB pénteki, másodfokú határozatában - megváltoztatva az első fokon eljáró FVB döntését - maga utasította el érdemi vizsgálat nélkül az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Magyar Liberális Párt kifogásait. Pénteken megkezdték Tarlós második körös plakátjainak kihelyezését.
MTI
MTI
hvg.hu
A napokban botrányos felvétel jelent meg, amelyen Garabits Károly erzsébetvárosi vállalkozó, az MSZP, a DK, az Együtt-PM és két helyi civilszervezet közös önkormányzati képviselőjelöltje beszél többek között arról, miként kell lopni. De szót ejt arról is, hogy csak névleg van bejelentve a kerületbe. Az eset után a baloldali pártok elhatárolódtak, ám kiderült, még a polgármesterjelöltjük is egy lakásban "lakik" Garabitscsal. Farkas Ferenc egy újabb fordulattal közölte: elővásárlási joga van a lakásra, csak még nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Arról pedig fogalma sem volt, hogy Garabits is oda van bejelentve.
hvg.hu
A főpolgármester számára a budapestiek elégedettsége a legfontosabb, kényelmes város kialakítását nevezte egyik céljának.
MTI
A választások után új törvénnyel áll elő a kormány, amely megszüntetné a budapesti kerületek önállóságát – írja a Népszabadság. A lap szerint a változás csak 2019-től valósulna meg.
hvg.hu
Nyolcaddöntőt és három csoportmeccset rendez Budapest a 2020-as futball-Európa-bajnokságon – jelentették be csütörtökön az UEFA végrehajtó bizottsága ülését követően. Az Európa bajnokság döntőjének London lesz a házigazdája. A negyeddöntőket (és három csoportmeccset) Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron és Rómában, a nyolcaddöntőket (és szintén három csoportmeccset) a magyar főváros mellett Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban, Brüsszelben és Glasgowban rendezik majd.
hvg.hu
A 4-es metró meghosszabbítása nincs tervben, de a 3-as metró szerelvényeinek és infrastruktúrájának felújításáért küzdeni fog – mondta Tarlós István egy interjúban. Lassan aktuális a Lánchíd felújítása is, dugódíj pedig 2016-tól biztosan lesz.
hvg.hu
Legalább ötféle olyan rendezvény lesz a Belvárosban, ami miatt úgyis csak a dugóban ücsörögnének. Inkább vegyenek részt rajtuk.
hvg.hu
A Kodály köröndnél fogtak el egy férfit, aki riasztófegyverrel lőtt egy taxisra nem sokkal éjfél után a Dob utcában.
MTI
Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
MTI
Ismét új helyszínen, ezúttal Budapest szívében, az Andrássy úton jelenik meg szeptember 20-21-én a Street Food Show-val összekötött Főzdefeszt. Ezen a különleges hétvégén a Clark Ádám tértől a Vajdahunyad várig csak gyalog lehet végigsétálni.
hvg.hu
Többek között korrupcióellenes fellépést, a tömegközlekedés fejlesztését és fiatalok számára indított bérlakásprogramot is ígért az LMP főpolgármester-jelöltje vasárnap Budapesten.
MTI
A tűzoltók csaknem öt méter mélyről hoztak fel egy férfit, miután a Riadó utca közelében lévő patakba esett. Súlyos sérüléseket szenvedett.
MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerint a legfontosabb elvárásoknak megfelel Budapest pályázata, amelyet a 2020-as Európa-bajnokság rendezésére nyújtott be. Egy-két dolgot azért még hiányoltak, de a sok WC-t megdicsérték.
MTI
Két éttermet és egy kávézót várhatóan be fognak zárni Budapest belvárosában, miután rövid időn belül kétszer derült ki, hogy eltitkolják a bevételeiket. A NAV azt közölte, egy külföldi érdekeltségű, exkluzív étteremben sem online pénztárgépet nem használtak, sem nyugtát nem adtak. A minap egy cukrászda NAV feliratú csészét készíttetett, annyiszor látogatták meg a revizorok.
MTI
MTI
hvg.hu
Ingyenes biciklis térkép készült a budapestieknek, amelyekhez majd a romkocsmákban, meg egyéb szórakozóhelyeken lehet hozzáférni.
MTI
Indul a budapesti közbringarendszer éles üzeme. Az egymástól 300-500 méterre elhelyezett gyűjtőállomások a pesti oldalon a Nagykörúton és a Városligeten belül, Budán pedig a Vízivárosban, valamint a dél-budai egyetemi negyedben és a Margitszigeten találhatók.
MTI
Baleset miatt mindkét irányban lezárták a III. kerületi Slachta Margit rakpartot szombaton a déli órákban, ezért csak a budai felső rakparton lehet közlekedni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a www.police.hu honlapon.
MTI
A Jobbik szombaton nyilvános vitára hívta az októberi önkormányzati választáson induló valamennyi főpolgármester-jelöltet.
MTI