#Budapest




Múzeumi negyed: új ötletpályázat indul

Ötletpályázatot írnak ki tavasszal a múzeumi negyed öt új épületének Városligeten belüli elhelyezésére, az év második felében pedig magukra az épületekre vonatkozó nemzetközi tervpályázat is megjelenik - mondta el Baán László, a beruházás előkészítéséért felelős miniszteri biztos szerdai sajtóbeszélgetésén.




Világháborús aknavető gránátot találtak Budán

Második világháborús aknavető gránátot találtak Budapest II. kerületében, egy Fillér utcai építkezésen - tájékoztatta a Magyar Honvédség (MH) tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap az MTI-t. A gránátot egy közeli robbantási területre szállítják.



Die Hard 5: drágán adták a jegyet erre

A Nyugati téren felfordulást okozott egy rendőr és a fia. Amikor Kamarás Iván tiltakozott, a rendőr leütötte és elhajtott kocsijával - nagyjából ez az egyetlen értékelhető jelenete a ma mozikba kerülő Die Hard 5-nek. A sztori unalmas, John McClane fia nem túl okos, Bruce Willis megöregedett. De a magyarokat kárpótolja legalább a budapesti látvány.




Igazi ír családi buli a Dunán

Talán túlzás, hogy tőlük ered a hagyományos ír folkra épülő zene, de az nem túlzás, hogy immáron négy évtizede sokat tesznek a kelta world music töretlen népszerűségéért. Szombat este a Clannad az A38 hajón játszik.






A budapesti luxusról áradozik egy londoni blogger

A tizennégyezer olvasót vonzó, londoni Thoroughly Modern Milly blog szerzője és fotósa egy hétvégét töltött Budapesten. Kipróbálták Magyarország Michelin csillagos éttermét, az Onyxot, a Boscolo hotelt, és az Operaházban is jártak. A kritika pedig egyértelműen pozitív.


A legújabb menő helyek Budapesten

Hippiparadicsom, kultúrlokál, zsidó bisztró - bár rengeteg a frissen nyílt, és üresen tátongó hely Budapest belvárosában, ismét találtunk hét új, és teljesen eltérő karakterű gasztroteret, illetve szórakozóhelyet, amely működőképesnek tűnik. Íme, mustránk eredménye.