#Budapest



Budapest kapujában és a hegyeken a legnehezebb közlekedni

Pest megye területén a fővárosba bevezető utakon, a Pilisben, valamint Vác és Budaörs környékén a legrosszabb a közlekedési helyzet a szakadó hó, a síkos utak és az elakadt nehézjárművek miatt - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfő reggel az MTI-t.





Nemzetbiztonsági trükkel mászna ki a 4-es metró csapdájából a BKV

A „nemzetbiztonsági érdek” kissé homályos, de mindent felülíró fogalmával próbált meg kimászni a BKV abból a közbeszerzési hurokból, amibe a négyes metró évek óta tartó csúszása miatt keveredett. A közgyűlés még a támogatási szerződést is módosította, hogy a beruházást felügyelő mérnökcég helyére fővárosi céget ültethessenek. A kockázatok tízmilliárdokban mérhetők, bár a BKV szerint ez volt a lehető legjobb megoldás.


Index: majdnem ingyenes lett több száz parkolóhely Budapesten

Kis híján több száz fizetős parkolóhely vált ingyenessé január 1-től Budapesten, miután a BKK decemberben kilátásba helyezte: levonul az összes általa üzemeltetett parkolási területről, ha a kerületek nem fogadják el a feltételeit. Az ügy végül megoldódott, most viszont azok a kerületek vannak gondban, ahol új parkolási övezeteket terveztek – írja az Index.


Budapest beránt a teljes megtisztulásba

Vége a karácsonyi-újévi időszaknak: bár sokan még mindig tologatják a maradékokat, lassan kipárolog a bőrünkből a kocsonyaszag, és pórusainkból is kicsorog a diós-mákos massza. Itt az ideje a mindent átmosó, pihentető megújulásnak, de mit nyújt e téren Budapest?


Baleset az Andrássy úton

Összeütközött két személygépkocsi szombat éjszaka a VI. kerületben, az Andrássy út és az Izabella utca kereszteződésében - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese az MTI-t.



Leállítja a hétvégi hajójáratait a BKK

A téli utasigényekhez igazodva, a Budapesti Közlekedési Központ 2013 januárjától csökkentett menetrenddel közlekedteti a dunai hajókat. Ősszel még jelentős igény mutatkozott a hajóközlekedésre, a fagyos idő beköszönte óta azonban visszaestek az igények, ezért januártól csökkenti a BKK a kapacitásokat.



Veszélyesek a mellékútak a fővárosban

Több mellékút még csúszós, pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat és fontosabb mellékutakat egész éjjel takarították a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai. A BKV járatai elindultak.


10 napig ingyenes a parkolás Budapesten

Szombattól a fővárosban nem kell fizetni a parkolásért, egészen január első napján éjfélig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK.) Kivételek akadnak.


Év végéig menniük kell Budapestről a szír diplomatáknak

Év végéig el kell hagyniuk az országot a budapesti szíriai nagykövetség munkatársainak, miután az Aszad-rendszert eddig Magyarországon képviselő szíriai diplomatákat a magyar kormány többé nem tekinti legitim diplomáciai képviselőknek - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden.



Jönnek a fővárosi milliárdos gigaprojektek

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) szinte már költi a következő uniós költségvetési ciklus pénzeit: nettó 1,26 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki a főváros jövőbeni metró, villamos és gyorsvasúti fejlesztéseinek tervezési és előkészítési feladataira.


A főváros nevezi el az összes utcát és közteret

A közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől.