A könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai gyakran tévesztik össze Bukarestet Budapesttel: ez a félreértés annyira elterjedtté vált, hogy a román média szerint valóságos "Bukarest-Budapest szindróma" figyelhető meg.
Őrizetbe vettek Ausztriában két magyar férfit, akiket egy két évvel ezelőtti budapesti bankrablással gyanúsítanak - közölte kedden a felső-ausztriai tartományi rendőrség. A két férfi - apa és fia - ártatlannak vallja magát.
Hétfő reggel fél nyolc körül kezdett el esni a hó Budapesten, a nyugati országrészben már tegnap éjjel óta egyre több helyen havazott, van, ahol meg is maradt.
Hétfő reggel fél nyolc körül kezdett el esni a hó Budapesten, a nyugati országrészben már tegnap éjjel óta egyre több helyen havazott, van, ahol meg is maradt.
Fővárosi tulajdonba adja a budai és pesti alsó rakparton fekvő ingatlanokat, valamint a dunai kikötőket és infrastruktúrájukat egy szombaton Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvénymódosító javaslat.
Csaknem kétszáz helyszínen vizsgálta a főváros éjszakai vendéglátóhelyeinek, éjjel-nappali vegyesboltjainak és taxisainak adózási fegyelmét az előző hosszú hétvége egyik éjszakáján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az ellenőrzés eredménye megdöbbentő: az éj leple alatt a kereskedők és szolgáltatók fele követ el törvénysértést - közölte a hatóság szombaton.
A budapesti rendőrfőkapitány pénteken éjféltől szombaton éjfélig tartó időszakra rendelt el fokozott ellenőrzést a IV., a IX., a X., a XVIII., valamint a XIX. kerület területére.
Második világháborús, 76 milliméteres páncéltörő gránátokat találtak Budapest XI. kerületében csütörtökön, a lövedékek azonosítása után a tűzszerészek feloldották a korábban elrendelt zárást - közölte a honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
A budapesti szállodák augusztusban a szobafoglaltság szempontjából a 11. helyen, a nettó átlag szobaárakat tekintve viszont csak a 30. helyen végeztek a vizsgált 31 európai város között - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdán a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-augusztusi teljesítményéről szóló értékelésében.
Legjobb esetben is talán csak a tizedét lehetne finanszírozni a közműadóból annak az összegnek, amiből a BKV költségvetése jövőre kiegyensúlyozható lenne. Bár eredetileg erre szolgált volna a főváros szerint a közműadó, elképzelhető, hogy a kormány csak lenyúlta az ötletet annak érdekében, hogy az EU által jelzett finanszírozási feszültséget az önkormányzati szektoron belül némileg kezelje. Az építményadó ugyanis a kerületeknek jár: a hatályos szabályok szerint még a fővárosi tulajdonban lévő közműcégek közműadóját is ők kaparintanák meg.
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt szombaton. Még vasárnap is többfelé lehet 20 fok feletti meleg, de aztán fokozatos lehűlésre kell számítani - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
Az eredetileg szobrásznak indult Marcus Goldson 1993-ban költözött Budapestre, ahol egész festménysorozatot készített a városról. Ahogy a művész fogalmaz: a képek valódi emberekről készültek valódi helyeken, ő pedig igyekezett megfigyelni a legapróbb részleteket, amik valóban megkülönböztetnek egy várost egy másiktól. Íme egy alkotás a sok közül.
Nem akart megállni a rendőröknek egy autós, ezért kilőtték a kerekeit a fővárosban a Dob utca és az Erzsébet körút sarkán - számol be az Origo. A rendőrség közölte, hogy a férfi szökni próbáló körözött bűnöző volt.