Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. Hagyót és két társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Egyesülési joggal való visszaéléssel és törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűncselekményével gyanúsította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya a feloszlatott Magyar Gárda főkapitányát, Kiss Róbertet és két társát.
Újabb BKV-s ügyben nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya – értesült a hvg.hu. A gyanú szerint a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezet (KAÜSZ) autóbusza másfél éve ingyen tankol a cég telephelyén. Mindössze 2,5 millió forintról van szó, a szakszervezet jelezte, rendezik a tartozást, de a büntetőeljárás folyik. Nyugtalanító, hogy az új vezérigazgató alatt is előfordulhatnak ilyen szabálytanságok.
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. működésével kapcsolatban, miután két feljelentés is érkezett hozzájuk. A XIV. kerületben egyéb gondok is akadnak: a képviselő-testület ugyanis nem fogadta el a 2010-es költségvetést, ami miatt többek között a közalkalmazottak, köztisztviselők bérének kifizetése csúszhat.
Elfogták az értelmi szerzőjét annak az erdőkertesi emberrablásnak, amelyben a sértettet állítólagos tartozásai miatt százezer euró felvételére akarták kényszeríteni.
Nem szerepel a rendőrség honlapján az elfogatóparanccsal keresett személyek között a január közepén házi őrizetből megszökött Magyar Róbert. A hvg.hu hiába böngészte végig a testület honlapján lévő összes körözési listát, a jelentős bűnözőként, a fekete sereg vezetőjeként számon tartott férfi nevét nem találta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint Magyar Róbert körözése a Friss hírek rovatában kapott helyet.
Fegyverrel rabolták ki a K&H Bank fővárosi, Bécsi úti fiókját – tudta meg a hvg.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének közlése szerint a támadó lövést adott le, de senki nem sérült meg.
Kilencszáz millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Hídépítő Kft. 2003 és 2004 közötti vezetőit – értesült a hvg.hu. A cég már felszámolás alatt áll.
Hét körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök huszonnégy óra alatt Budapesten és környékén - közölte honlapján vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Bankfiókot próbált meg kirabolni egy férfi a fővárosban, egy VI. kerületi bevásárlóközpontban szombat délután, de a helyszínen tartózkodó, szabadnapos rendőr a biztonsági őrök segítségével elfogta. Az MTI úgy tudja, hogy a rablási kísérlet a Westendben történt.
Könnyű sérüléseket szenvedett egy kisgyerek, aki szombaton autó elé szaladt Budapest XIV. kerületében a Szugló utcában – közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
Kihívták a rendőröket, miután a szombati fővárosi antifasiszta megmozdulás több résztvevője szóváltásba keveredett egy szállodában egy fekete egyenruhás, neonáciknak vélt csoporttal – közölte Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. A rendőrség annyit mondott: a helyszínen külföldi és magyar állampolgárok keveredtek szóváltásba, igazoltatták őket.
Fényes nappal megkéselték a Colas Hungaria autópálya igazgatóját Budapesten. Információink szerint az ügy hátterében egy alvállalkozó ki nem fizetése állhat. A könnyebb sérüléseket elszenvedett cégvezető nem kívánt a történtekkel kapcsolatban a hvg.hu-nak nyilatkozni.
Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya több mint egy hónapja az MKB Bank Zrt.-vel szemben – értesült a hvg.hu.
Amerikában köthetett ki a Capital Partners (CP) által az ügyfeleiktől kicsalt hárommilliárd forint – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben egy lengyel ruhaipari cég befektetései körüli vizsgálat indította el azt a lavinát, amelynek révén kiderült, hogy a CP nem igazi brókercégként végzi a tevékenységét.
További két hónapig előzetes letartóztatásban marad Deme Gábor, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy bűnsegédként részt vett a tavaly január elején történt csepeli kettős gyilkosság elkövetésében.
A MÁV Informatika Zrt.-nél hűtlen kezelés gyanúja miatt zajlik rendőrségi eljárás. Vizsgálják azt is, hogy a cég által kiírt gépjárműflotta-tender mennyire volt szabályos – tudta meg a hvg.hu. Kétségtelen, hogy mivel állami cég, azaz a MÁV leányvállalatáról van szó, a törvény szerint megteheti, hogy meghívásos alapon írja ki a pályázatot, ne kelljen versenyeztetni az ajánlattevőket. Ez azonban – pályázók és szakértők szerint is – a korrupció melegágya lehet. Egy szakértő-ügyvéd segyítségével nagyító alá vesszük a gépjármúflotta vásárlására kiírt, több sebből vérző pályázatot.
Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a jövő héten Budapest belvárosában két rangos nemzetközi csúcstalálkozó miatt; három napra a Pesti alsó rakpartot is lezárják a Közraktár utca és a Dráva utca között – közölte a kormányszóvivő és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
Parancs iránti engedetlenség miatt 180 ezer forintos pénzbírságra ítélte a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa néhány hete Bozsó Zoltán tábornokot, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesét – tudta meg a hvg.hu. Az ítélet nem jogerős.