Költségvetési csalás miatt indult nyomozás a Mol alapítványa ellen
A feljelentés szerint mecenatúrának számolták el a reklámszolgáltatást, ami több száz millió forintos kárt okozott az államnak.
A feljelentés szerint mecenatúrának számolták el a reklámszolgáltatást, ami több száz millió forintos kárt okozott az államnak.
HVG
A rendőrség emberölési kísérlet gyanújával tartóztatott le egy harmincéves férfit.
HVG
A választási kampány idején az Esztergomi Járási Hivatal kormánytisztviselői a hivatali autót használva dolgoztak a fideszes Erős Gábor győzelme érdekében.
HVG
Ebből is láthatjuk, valóban elindult a tisztulás, újra épül a jogállam, és vége a koncepciós perek korának – értékelte a teológus a döntést.
HVG
Túl drága lett az általa alapított cég fenntartása, ezért fiktív vállalkozásokkal és számlákkal kezdtek adót csalni, illetve feketén foglalkoztatni embereket.
HVG
HVG
MTI
A szexista chatbotrányban az év villamosvezetője is érintett.
HVG
Az ügyészség ugyanakkor enyhe büntetést javasol, mert az áldozat más betegségei is közrejátszottak a halálában.
HVG
A balesetet is, majd azt, ami utána jött, végig vette egy közeli térfigyelő kamera.
HVG
A férfi 1993 és 2010 között nyolc nőt ölt meg egy New York-i tengerparton.
MTI
A támadót a rendőrség elfogta.
HVG
Kétmillió forintot vehetett fel egy olyan nyelvvizsgára hivatkozva, amire nyelvi pótlékot nem lehet adni.
HVG
Azt mondta, hogy nem mondták meg neki a nyomozók, miért intézkednek, de aztán elárulta, hogy „valami személyes adattal való visszaélésről” szól az ügy.
HVG
Hiába a rengeteg kamera, az utasról készült esetleges képeket már rég letörölték.
HVG
A sofőr azt állította, hogy mind a hat kutya az övé, és Romániából Franciaországba szállítja őket a családtagjainak.
HVG
Az autósüldözés után még futva próbált meglépni.
HVG
Korábban fegyveres rablás miatt büntették meg a férfit a hatóságok, budapesti rejtőzködési helyén találtak gumilövedékes fegyvert, és indító berendezést is.
HVG
A nő mozgásában korlátozott volt, de vádlott többször is megverte, de nem hívott hozzá mentőt.
HVG
Utoljára a VII. kerületben látták június 16-án hajnalban.
HVG
Biró Ferenc Pálnak meggyőződése, hogy „a bukott hatalom egyik utolsó embere politikai küldetést teljesít”.
HVG