#bányászok




Bajban a volt román elnök, bűnvádi eljárás indulhat ellene
 

Bajban a volt román elnök, bűnvádi eljárás indulhat ellene

Bűnvádi eljárást indíthat Romániában a legfőbb ügyészség Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990 júniusában lezajlott úgynevezett "bányászjárás" ügyében, miután a legfelső bíróság hétfői jogerős határozatában hozzájárult a vádemelés nélkül lezárt akta újranyitásához.

MTI MTI

Lengyel bányászok miatt késtek a budapesti vonatok
 

Lengyel bányászok miatt késtek a budapesti vonatok

A lengyel bányászat átszervezését célzó új kormányprogram ellen tiltakozó bányászok hétfőn kiterjesztették sztrájkjukat, ennek keretében Katowicében mintegy 50 bányász délelőtt sínblokádot indított, egy időre megállították a forgalmat a Katowice-Varsó vasútvonalon.

MTI MTI




Ötezer bányászt küldenek el Dél-Afrikában
 

Ötezer bányászt küldenek el Dél-Afrikában

Összesen 4800 munkavállalójától válik meg Dél-Afrikában az Anglo American Platinum (AAP) bányavállalat, a világ egyik legnagyobb bányaipari cége. 3300 embert elbocsátanak, a többiek a vállalat szerint önként, közös megegyezéssel távoznak.

MTI MTI

Változtatna a rokkantellátásokon és a segélyeken az Emmi
 

Változtatna a rokkantellátásokon és a segélyeken az Emmi

A szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, valamint a bányász dolgozók egyes ellátásait érintő törvények módosításainak előkészítését kezdi meg az Emberi Erőforrás Minisztérium.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Bányászok is az utcára vonultak Bulgáriában
 

Bányászok is az utcára vonultak Bulgáriában

Állásuk elvesztésétől tartva bányászok, valamint az állami vasút és egy széntüzelésű erőmű dolgozói is utcára vonultak kedden Szófiában a bolgár kormányt nemrég lemondásra kényszerítő tüntetéshullám részeként.

MTI MTI


Szívesen tárgyalna a bányászokkal az Emmi
 

Szívesen tárgyalna a bányászokkal az Emmi

Továbbra is nyitott a tárgyalásokra a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság a bányászok nyugdíjszabályainak módosítása miatt az előzőleg, kedden demonstráló Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetével (BDSZ) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.

MTI MTI


Mégis lesz ma bányásztüntetés az Emminél
 

Mégis lesz ma bányásztüntetés az Emminél

Az Emmi közleménye ellenére megtartják mai demonstrációjukat Budapesten a bányászok, akik a bányászok nyugdíjának, valamint a számukra kedvező nyugdíjátlag-számítás visszaállítását követelik, valamint azt, hogy a rokkantsági nyugdíjasok is kapják vissza az eredeti járandóságukat.

hvg.hu hvg.hu

Tüntetnének a bányászok, az Emmi szerint nem kell
 

Tüntetnének a bányászok, az Emmi szerint nem kell

A kormány gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 százalékkal emelkedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

MTI MTI