Nem kispályázik a Lidl, bruttó 720 ezerre emelik a boltvezetők bérét, de a többiek is jól járnak
Az újabb béremelés március 1-től érvényes.
Az újabb béremelés március 1-től érvényes.
Háromezer könyvtáros, levéltáros, muzeológus írta alá azt a petíciót, amelyet a Magyar Kultúra Napján adtak át. A szakszervezet elnöke szerint mind ugyanazt szeretnék: változtassák meg a jelenlegi kaotikus bérrendszert.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
Haladéktalanul rendezze az egészségügyben dolgozók béreit Orbán Viktor úgy, hogy a juttatásuk legyen arányos az elvégzett munka nehézségével és kockázataival is – ezt követeli az ágazati dolgozókat tömörítő két szakszervezet a Népszava információja szerint. Azt is szeretnék, hogy foglalkoztatótól függetlenül valamennyi egészségügyi feladatot ellátó személyre vonatkozzon a béremelés.
Idén elvileg 12 százalékkal emelnék a BKV-dolgozók bérét, hogy vonzóbb legyen buszsofőrnek állni.
Sikeres volt a bértárgyalás, két év alatt 40 százalékkal emelik a béreket.
A nagyobb áruházláncok versenyeznek a munkaerőért, az elmúlt félévben szinte mindannyian bért emeltek, a számokat többségük már nem is titkolja. Összehasonlítottuk a multik által kínált fizetéseket.
Miközben a kormány sikerként tekint a bérnövekedésre, a vállalkozók egy része úgy próbálja emelni a fizetéseket, hogy ne kelljen több pénzt kiadnia. Lehetetlen feladat?
A hazai kis- és középvállalkozások többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot, ezért soha ennyien nem készültek még fizetésemelésre. A mentőorvosok és a felsőoktatásban dolgozók pedig már biztosan számíthatnak a kb. bruttó félmilliós fizetésre.
Január végén tarthatnak munkabeszüntetést a szakdolgozók.
A statisztika szerint idén többet keres, de többet is költ a magyar lakosság. De az élet nem mindig igazodik a számokhoz.
A Független Egészségügyi Szervezet kész sztrájkolni jövő év elején, ha addig nem lesz érzékelhető béremelés.
Megállapodott a Metro Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a január 1-jétől életbe lépő bérrendezési programról.
Kevesebb lett számos mentődolgozó fizetése a béremelés után, erről panaszkodnak egy zárt facebookos csoportban.
Megette a szakdolgozók béremelését a minimálbér és bérminimum emelése, a magánszférába nem mehet a konszolidációs keretből, ezért nem lesznek szoftverbeszerzések, a teljesítmény helyett a gyógyítás eredményességét finanszírozná az állam a jövőben – Ónodi-Szűcs Zoltán előadást tartott egy szakmai konferencián, meghökkentő állításokkal fűszerezve.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére az áruházlánc, januártól 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek.
Nem csökken a bérnyomás 2018-ban, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Kienbaum tanácsadó cég közös felmérésében részt vevő cégek átlagosan 6,1 százalékos béremelésre készülnek. A bérek idei alakulása meglepetést okozott.
A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – mondta Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég országmenedzsere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) készített tanulmányt bemutató tájékoztatón.
Kéthavi alapbérnek megfelelő extra bért kínálnak a dolgozóknak.
Tíz százalékkal emeli 2018. január elsejétől a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. a bértömegét.