Ma kiderülhet, mekkora béremelést kapnak a köztisztviselők
Tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a szakszervezetek képviselői.
Tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a szakszervezetek képviselői.
Az utóbbi hónapokban sem csökkent a mentők munkáját irányító központban a felmondások száma, hiába hivatkozik előszeretettel az ágazatban végrehajtott béremelésekre az illetékes miniszter. Forrásaink egyenesen úgy érzik, egy nagyobb távozási hullámról van szó. A közép-magyarországi régióban ez akár az ellátás színvonalában is okozhat problémákat. Pedig a mentésirányítás az életmentő munka egyik legfontosabb része.
A kereskedelemben is bevezetnék jövőre az ágazati bérminimumot - írta a Magyar Idők.
A saját fizetésüket is alaposan felemelhetik a döntéshozók, ha eleget tesznek az alacsony bérük miatt sztrájkoló önkormányzati dolgozók követeléseinek - írta a Blikk.
Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott.
A vártnál jobban bővült a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
Ha a demonstrációval nem sikerül nyomást gyakorolni a munkaadóra, a Tesco-alkalmazottak üres bevásárlókocsikat tolnak az áruházakba, hogy így lassítsák a működést, akadályozzák a vásárlást.
500-1000 Tesco-dolgozót várnak a jövő szombati tüntetésre a tescós szakszervezetek.
A Tesco azzal érvelt a bértárgyaláson, hogy a profit és a forgalom elmaradt az elvárt szinttől, ezért nem tud a bruttó 4 ezer forintnál nagyobb mértékű béremelést adni a szakmunkásainak.
Országos mozgalommá látszik dagadni a Tesco-dolgozók elégedetlensége. A cég alkalmazottainak 70 százaléka fizikai dolgozó, az ő esetükben bruttó 165 ezerre tervezik emelni a bért, a szakszervezetek azonban bruttó 200-at szeretnének.
A CBA úgy vergődik, mint a Balatonra rendelt egyszeri közmunkás a marhapörkölttel, a sukorói vádlottak padján ülők pedig hullámvasútba kerültek. Megnyílik végre az új IKEA, de figyelnie kell, hogy legyen hús a húsgolyóban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Bejelentette csütörtökön a várva várt béremeléseket itthon a Tesco, bár a közleményükből az nem derül ki, átlagosan mennyivel kapnak többet a dolgozók. A szakszervezetek korábban közölték, ha nem lesz megfelelő fizetésemelés, demonstrálni fognak.
Maffiaállamnak nevezte az Orbán rezsimet Soros György Brüsszelben, pedig nem is tudta még, hogy az átlagnál tízszer rosszabb korrupciós mutatót produkáltunk az unióban. A kormány lefejezné a panelházakat, ami legalább annyira kockázatos, mint Vajna Tímea fánkozója. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tájékoztatta a Tesco angliai anyavállalatánál működő országos szakszervezetet a magyarországi leánycégnél kialakult bérfeszültségről, a londoni főtitkár pedig támogatásáról biztosította a magyar érdekképviseleteket – írta a Magyar Idők.
Hétfőtől a béremelésért demonstráló hivatali dolgozók betartják a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokat, és ennek megfelelően végzik a munkájukat, nem fognak például túlórázni. Az ügyfelek ebből valószínűleg azt tapasztalják majd, hogy lassúbb lesz az ügyintézés, pedig állítólag nem munkalassító demonstrációról lesz szó.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint csak politikai akarat kérdése a béremelés végrehajtása.
Mintegy hatezer önkormányzati dolgozó nem veszi fel a munkát ma reggel 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén – írta a Népszava.
Januártól az országosan kötelező 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban foglalkoztatott munkavállalók – írta a Magyar Idők.
Boros Péterné, a munkabeszüntetést szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a Magyar Időknek azt mondta, megtartják a hétfőre hirdetett köztisztviselői, közalkalmazotti sztrájkot a munkavállalók. Az önkormányzatoknál reggel nyolc és tíz óra között szünetel az ügyintézés, kivéve a sürgős eseteket, a munkavállalók azonban bemennek munkahelyükre.