Az ATV és a TV2 fizetett, a JESZ nem
Három szervezetet bírságoltak meg azért, mert a választások során megsértették a választási szabályokat. Az ATV és a TV2 befizette a büntetést, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) azonban nem.
Három szervezetet bírságoltak meg azért, mert a választások során megsértették a választási szabályokat. Az ATV és a TV2 befizette a büntetést, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) azonban nem.
Egy frissen elfogadott törvénynek köszönhetően Mallorcán megbírságolhatják azt, aki fürdőruhában megy ki az utcára.
A Műegyetemi Sportrepülő Egyesületnek 16 millió forint környezetvédelmi bírságot kell fizetnie, mert a területen 9000 köbméter hulladékot helyeztek el. A sportrepülőklub szerint viszont nem kaptak eddig határozatot a bírságról, de ha megkapják, akkor azt megtámadják.
Összesen hárommillió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank az Astra Biztosító fióktelepére. A büntetést azzal indokolták, hogy valótlan információk közlésével korlátozta a fogyasztókat a telefaxon történő panaszok megtételében.
Csaknem 92 millió forint bírságot szabott ki a határidőig vissza nem vitt ajánlóívek miatt a Nemzeti Választási Bizottság. A testület pénteki ülésén 16 ügyben hozott határozatot, a szervezeteknek ívenként több mint 50 ezer forint bírságot kell befizetnie a Nemzeti Választási Iroda számlájára.
A Rubachem International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az üzletfelek választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert alkalmazott, ezért a Gazdasági Versenyhivatal 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást – közölték a versenyhatóságtól pénteken.
Megbírságolta a román országos audiovizuális tanács a Romániában bejegyzett RTL II tévécsatornát, amely a Való Világgal a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályozást szegte meg.
A Nemzeti Választási Bizottság a kiszabható legnagyobb, 5 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a TV2-t a Jobbik kampányeseményeinek elhallgatása miatt. A testület pénteki ülésén a jogsértés megállapításáról és bírság kiszabásáról egyhangúlag döntött, a konkrét összegről pedig 16:3 arányú többséggel.
Nem igazolt hatással ruházta fel a „Sogni D’oro Ceramica alvásszett” termékét, s így tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Dolce Notte Kft. Több mint 4,5 millió forintja bánta a cégnek.
A rendőrség mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el - ezt a választ kapta a sonline.hu arra a kérdésre, mióta büntet a rendőrség azért, hogy valaki résnyire lehúzva hagyja az autója ablakát.
Nem az alkalmazási előírás szerint, hanem annak tartalmát meghaladva reklámozta hosszabb ideig a Laboratoires Boiron SA és a Boiron Hungária Kft. az Oscillococcinum elnevezésű terméket, ezért a GVH 10,2, illetve 12,6 millió forintos bírságot rótt ki rájuk.
Több személyt megbírságolt a román rendőrség a március 10-i demonstráción történtek miatt. Korábban a dulakodásról készült videofelvételek miatt román politikusok a "magyar szélsőségesek" példás megtüntetését követelték.
Múlt héten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több bankot megbüntetett az elmúlt két év díjemelései miatt. Tízmilliárdos nagyságrendű összeget kell visszafizetniük az ügyfeleknek, de nem biztos, hogy a pénzek meg is érkeznek rendeltetési helyükre.
Az ajánlóívek leadására megszabott határidők jogvesztők, ezért nincs mentség a késésért megbírságolt kispártoknak. A Kúria a szociáldemokraták kérelmére válaszolt.
A Magyar Bankszövetség több tagja is megdöbbent, és jelezte, hogy méltánytalannak, megalapozatlannak tartja a rájuk kirótt jegybanki büntetést. Nagy a valószínűsége, hogy ezek bírósági eljárást indítva fogják kérni jogszerű viselkedésük tisztázását – válaszolták a bankszövetségnél az MTI kérdésére csütörtökön.
Több mint egymilliárdos bírságot szabott ki a jegybank 35 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A jegybank azért szabott ki ekkora bírságot, hogy lezárják a pénzintézetek által folytatott jogtalan gyakorlatot. A legnagyobb, majdnem 100 milliós bírságot az Erste, Raiffeisen, illetve az MKB Bank kapta. A fogyasztóknak pedig tízmilliárdos összeg járhat vissza a jegybank alelnöke szerint.
Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Julian Jenner, a Ferencváros játékosa, akit a múlt hétvégi fordulóban kiállítottak.
A HHolding Hungary Zrt. megsértette az értékpapírok zárt körben történő forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Viva Natura World Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeit valótlan hatás-állításokkal népszerűsítette, ezért a hivatal 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Feltölthetik a bírságkasszát a kormányhivatalok: bár szombaton lejárt a "Tilos a dohányzás" és a "Dohányzásra kijelölt hely" feliratú táblák cseréjére szabott határidő, sok helyen még hiányoznak az újak – írja a Népszabadság.